Valérie Hayer 37 évesen veszi át a képviselőcsoport vezetését miután megkapta a frakció 101 törvényhozójának támogatását.
A vezetői szék még a hónap elején üresedett meg, miután Stéphane Séjourné korábbi vezetőt külügyminiszterré nevezték ki Emmanuel Macron kormányában.
Valérie Hayer volt az egyetlen jelölt a tisztségre az Euronews cikke szerint.
A közvélemény-kutatások alapján Hayer frakciójának népszerűsége hamar visszaesik. A jelenlegi előrejelzések szerint a csoport akár 15 mandátumot is veszíthet, míg a jobboldali csoportok először állíthatnak fel többségi koalíciót a parlamentben.
Mi vagyunk a legelismertebb politikai család a szélsőségek és a populisták elleni küzdelemben
– mondta Hayer a szélsőjobboldali hullámról.
Emellett olyan európai értékeket fenyegető problémákat is felsorolt, mint a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért párt, a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság párt, valamint Orbán Viktor politikája. A beszédében reflektált egyes liberális törvényhozókra, akik azzal vádolják a magyar miniszterelnököt, hogy megvétózta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatást.
Kiemelte azt is, hogy szülei mindketten gazdálkodók, így ígéretet tett arra, hogy különösen nagy figyelmet fog fordítani az európai mezőgazdasági ágazat aggodalmaira, hiszen általuk is láthatta mekkora a gond.
Le Penben látják a megoldást a tiltakozó francia gazdák
Franciaországban is autópályákat torlaszoltak el az elégedetlen gazdák. Az agrárszektor problémája a június EP-választás egyik fő kampánytémája lehet. Az elégedetlenség a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés további erősödéséhez vezetett.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak