Az Egyesült Államok 2,53 milliárd dollár (közel 900 milliárd forint) értékben páncélozott harckocsik eladását hagyta jóvá Romániának csütörtökön - közölte a Pentagon hivatalos ügynöksége.
Az ügylet "támogatja az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági célkitűzéseit azáltal, hogy javítja egy NATO-szövetségesünk biztonságát" – olvasható a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA) közleményében.
A dokumentum szerint a harckocsik eladása "javítani fogja Románia képességét, hogy megfeleljen a jelenlegi és jövőbeli fenyegetéseknek azáltal, hogy olyan hiteles haderőt biztosít, amely képes elrettenteni az ellenfeleket, és képes részt venni a NATO műveleteiben".
Románia Ukrajnával határos, amely 2022 februárja óta háborúban áll Oroszországgal. Azóta az Egyesült Államok fokozta a Kijevnek és NATO-szövetségeseinek szánt segélyprogramjait és fegyverszállításait. Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta az ügyletet, és a törvényi előírásoknak megfelelően a DSCA csütörtökön hivatalosan is értesítette erről a kongresszust, amelynek ezután ratifikálnia kell az adásvételi megállapodást.
Belehúz a magyar hadiipar, ambiciózusak a tervek
A Rába Autóipari Holding Nyrt. a török Nurol Makina céggel közösen Gidrán páncélozott harcjárműveket gyárt a Magyar Honvédségnek. Az erről szóló megállapodás bejelentése után megugrott az érdeklődés a patinás magyar járműipari gyár részvényei iránt. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott