Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint a Donald Trump által bejelentett vámok súlyos csapást jelentenek a világgazdaság számára.
Legyünk tisztában az óriási következményekkel: a világgazdaság súlyosan megszenvedi ezt, a bizonytalanság fokozódik, és további protekcionista intézkedésekhez vezethet. A következmények milliók számára lesznek súlyosak világszerte
- idézte a BBC az EB elnökét, aki szerint Trump vámjai hatással lesznek a fogyasztókra és a vállalkozásokra, amelyek jellemzően az intézkedések bevezetése után viselik az áruk megemelkedett költségeit.
Kapcsolódó
A fogyasztók azonnal megérzik majd a hatását, különösen a legkiszolgáltatottabb polgárok fognak szenvedni
- mondta Ursula von der Leyen hozzátéve, hogy minden vállalkozás, legyen az nagy vagy kicsi, már az első naptól kezdve károkat szenved el.
A Telex által idézett nyilatkozatban Von der Leyen sajnálkozását fejezte ki a vámok széles körű alkalmazása miatt is, úgy vélte, azok drámai hatással lesznek a kereskedelmi kapcsolatokra Európa legrégebbi szövetségesével; az Egyesült Államokkal folytatott üzleti tevékenység költsége drasztikusan megemelkedik.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a káoszban nincs semmiféle rend, nincs egyértelmű útvonal a kialakuló bonyolult és kaotikus helyzetben, mivel minden jelentős kereskedelmi partner érintett
- fogalmazott.
Az EB elnöke közölte azt is, hogy Európa ellenintézkedéseket készít elő Trump vámjaira válaszul,
- már véglegesítik az első intézkedéscsomagot a bevezetett acélvámokra reagálva,
- és további ellenintézkedéseket is előkészítenek arra az esetre, ha a tárgyalások kudarcot vallanak.
Ursula von der Leyen hangsúlyozta azt is, hogy Európának az egység a legerősebb fegyvere, úgy vélekedett, hogy „ha egyvalakit megtámadnak közülünk, az mindannyiunk elleni támadás”.
Mint mondta, Európa összefog a vállalkozásokért, a polgárokért és minden európaiért, és továbbra is hidakat épít mindazokkal, akik a tisztességes, szabályokon alapuló kereskedelemben látják a jólét alapját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak