Egy Észak-Koreából november 21-én felbocsátott műhold felvételeket készített egyebek között egy dél-koreai kikötőben horgonyzó amerikai repülőgép-hordozóról és hawaii amerikai katonai létesítményekről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szombaton arról jelentett, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető néhány napon belül másodszor is ellátogatott a nemzeti repüléstechnikai hatóság műholdirányító központjába, ahol azokat fényképeket tanulmányozta, amelyeken egyebek között a dél-koreai Busanban állomásozó amerikai nukleáris meghajtású Carl Vinson repülőgép-hordozó látható, illetve megtekintette a hawaii amerikai katonai bázisokról készített fotókat.

A KCNA beszámolója szerint Kim Dzsong Un szombaton látogatott az észak-koreai űrközpontba, ahol fényképeket mutattak neki friss, november 25-én „ellenséges területek felett készült fontos célpontokról”. Ezek a fotók részben dél-koreai területek fölött készültek, látható rajtuk például az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Carl Vinson is, amely Busan katonai kikötőjében horgonyoz november 21-ike óta.

A hírügynökség szerint a műhold a Hawaii-szigetek felett is átrepült, ahol a Pearl Harbor-i haditengerészeti bázist és a Hickam légitámaszpontot fényképezte.

Észak-Korea november 21-én állította pályára a műholdat. Ezt megelőzően Phenjan augusztusban és májusban sikertelenül próbálkozott műholdfellövéssel.

 

Ennyi volt, végleg elzárkózhat a világtól Észak-Korea

Október végéig a luandai, ugandai, spanyol és hongkongi nagykövetségét is bezártja Észak-Korea. Az év végéig a nagykövetségek negyedét bezárhatja a szigetország.