Az elnöki hivatal mellett működő tanács azt ajánlotta, hogy Dél-Korea függessze fel az Észak-Koreával 2018-ban kötött, a katonai feszültség enyhítéséről szóló megállapodás minden pontját. A dél-koreai kormány a keddi ülésén hagyhatja jóvá a javaslatot. Ha ez megtörténik, még aznap életbe lép és mindaddig érvényben is marad, amíg a két ország közötti kölcsönös bizalom nem áll helyre.
Észak-Korea a múlt héten közel ezer olyan léggömböt juttatott át déli szomszédjának területére, amelyekre egy zsáknyi hulladékot erősítettek. Később Phenjan azt nyilatkozta, hogy felhagynak a léggömb küldeményekkel, amennyiben Szöul sem kézbesíti tovább légi úton azokat a röplapokat, amelyeket a helyi vezetés korábban kifogásolt. Phenjan ugyanakkor a GPS jelet is megzavarta Dél-Koreában.
A szöuli nemzetbiztonsági tanács úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás korlátozta a hadgyakorlatok megtartását a demilitarizált övezetben (DMZ), erre azonban ismét lehetőség nyílhat.
A tanács szerint ezzel „megfelelőbb és azonnali választ” lehet adni az észak-korai provokációkra.
A dél-koreai kormánypárt hétfőn arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy a lehető leghatékonyabb és a számukra legelviselhetetlenebb intézkedésekkel fognak válaszolni a léggömbös akcióra.
Szöul részlegesen már tavaly is felfüggesztette a 2018-as megállapodást azzal, hogy a DMZ felett megszűnt a repüléstilalom. Erre válaszul Phenjan azonnali hatállyal visszaállította a megállapodás előtt érvényben lévő katonai intézkedését.
Észak- és Dél-Korea 1953-ban kötött tűzszünetet. Békemegállapodást azonban nem, így de jure továbbra is hadban állnak egymással.
Bevédték az oroszok Phenjant
Moszkva megakadályozta az ENSZ észak-koreai nukleáris szankciós testülete mandátumának meghosszabbítását.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
