Európa erős növényágazata nehezen boldogul a Brexit utáni brit határellenőrzésekkel, amelyek késleltetik és drágítják az exportot, egyes beszállítókat pedig teljesen kiszorítanak a brit piacokról – írja a Euronews.
A brit kormány által a biológiai biztonsági intézkedések részeként bevezetett ellenőrzéseket az európai kertészeti ágazat „fájdalmasnak” nevezte.
A növényimportőröket annyira megrémítette az ellenőrzéseknek a növények, virágok és más kertészeti termékek ellátására gyakorolt hatása, hogy levélben fordultak az Egyesült Királyság kormányához, amelyben sürgős változtatást kértek.
Az ágazatunkra nehezedő nyomás óriási. A szakosodott szállítmányozók mostanra teljesen kivonulnak az Egyesült Királyság piacáról, így egyre kevesebb beszállító áll rendelkezésünkre
– mondta Fran Barnes, a Kertészeti Szakmai Szövetség (HTA) vezérigazgatója.
Hozzátette, a növények, fák, virágok, virághagymák és vetőmagok EU és az Egyesült Királyság közötti szállításában részt vevő valamennyi fél maximális nyomás alatt van, kezelhetetlenül megnövekedett költségekkel, fájdalmasan hosszú határvizsgálatokkal, ugyanakkor minimális információval ellátva.
A HTA kifejtette, hogy a brit importőrök, az uniós exportőrök, valamint a különböző fuvarozóik és szolgáltatóik közötti jól bevált üzleti kapcsolatok a megterhelő határellenőrzések miatt a végsőkig feszült.
A fő probléma, hogy az Egyesült Királyság kikötőiben nem áll rendelkezésre elegendő kapacitás a kertészeti termékek hosszadalmas fizikai ellenőrzéséhez, illetve arra, hogy megakadályozzák a kártevők és betegségek bejutását az országba, ami csak tovább nehezíti az áruforgalmat.
A napokig vagy hetekig tartó késések jelentős pénzügyi terhet rónak az uniós exportőrökre, különösen a kis- és középvállalkozásokra, amelyek a hosszú távú szerződések miatt nem tudják könnyen áthárítani a költségeket a vásárlóikra. Egy-egy fizikai ellenőrzés az 500 és 1000 euró közötti összeget is elérheti.
A HTA a fennakadásokért egyenesen a brit kormányt okolja. Bár elismeri, hogy a biológiai biztonsági intézkedésekre szükség van, azt állítja, hogy a változtatásokat rosszul kommunikálták nem alkalmazták következetesen.
A szövetség példaként hozta a sevingtoni határellenőrzés év eleji incidensét, ahol az Olaszországból növényeket szállító teherautókat több mint egy hétig feltartóztatták.
Itt a vég, egzotikus szigeteiről mondott le az Egyesült Királyság
Több éves tárgyalások után megállapodtak, hogy átadják a stratégiai helyen fekvő Chagos-szigeteket Mauritiusnak. Ide tartozik a Diego Garcia trópusi atoll is, amelyen a jövőben is működik majd amerikai-brit katonai bázis.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője