Az időjárási viszonyok miatt idén korábban érkezik el az a páratlan nyári jelenség, amelyet tiszavirágzásnak hívnak. Ezen a napon a kérészek három év lárvaállapotot követően kikelnek, hogy szaporodjanak, és utána szinte azonnal el is pusztuljanak. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, sajnos szinte teljesen eltűnt már a kérészfajta Európából.
A védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent a horgászat céljából történő jogellenes pusztítás és az állat gyűjtése, mivel e faj napjainkra csak a Tiszán, valamint egy-két mellékfolyóján, a Körösön és a Bodrogon található meg – írja a police.hu.
A jogszabály a tiszavirág egyedenkénti természetvédelmi értékét 10 000 forintban állapította meg. Ugyanakkor aki védett élő szervezet egyedét jogellenesen elpusztítja, az szabálysértést követ el és 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.
Büntetőjogi kategóriába sorolható az is, ha valaki kisgéphajóval szándékosan belehajt a rajzásba, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket.
Azt írják, a védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához a felügyelőség engedélye szükséges.
Tízezreket fizethet, ha rajtakapják, hogy agyoncsapja ezt a darazsat
A tőrösdarázs védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint, elpusztítása éppen ezért törvénytelen is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban