Nem árusíthatja többé dubai csokoládé néven saját termékét Németországban az Aldi - döntött első fokon a kölni tartományi bíróság, arra hivatkozva, hogy az édességet nem a Perzsa-öböl partján fekvő emirátusban, hanem Törökországban gyártják.
A pert egy édességimportőr indította, aki eredeti, Dubaiban gyártott Fex márkájú csokoládét árusít Németországban.
Kapcsolódó
A bíróság kimondta: egy termék csak akkor nevezhető dubai csokoládénak, ha Dubaiban készült, vagy más földrajzi kapcsolatban áll az emirátussal. Ennek hiányában fennáll a veszélye annak, hogy a vásárlókat megtévesztik.
Az Aldi tavaly decemberben kezdte árusítani az Alyan Dubai Handmade Chocolate nevű terméket. Az édességet azonban Törökországban gyártották, amit bár feltüntettek a csomagolás hátoldalán, a bíróság szerint ez nem elegendő információ. A megnevezés miatt ugyanis a fogyasztók feltételezhetik, hogy a terméket valóban Dubaiban állították elő, és onnan importálták Németországba.
Ha a diszkontlánc mégis árulja a terméket, pénzbírságra számíthat.
– írja a tagesschau.de német hírportál.
Az édességimportőr decemberben már a Lidl és a Lindt ellen is panaszt tett a csokoládé miatt, de ezekben az eljárásokban még nem született döntés. A Lindt azzal védekezett, hogy a „Dubai csokoládé” kifejezés a tipikus pisztáciás-kadayifos töltelékkel készült csokoládéra utal, és nem feltétlenül Dubaiban gyártott terméket jelent.
A pisztáciakrémmel és ropogós tésztaszálakkal töltött csokoládé körül az utóbbi időben hatalmas felhajtás alakult ki, amit a közösségi médiának, például az Instagramnak és a TikToknak köszönhetünk. A csokoládé miatt méteres sorok alakultak az üzletek előtt, és az internetes viszonteladások során akár több száz eurós árakat is elértek. 100 gramm Dubai csokoládé ára akár 20 euró is lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat