Donald Trump már második alkalommal zsebeli be a Time magazin „Év embere” címét. Az elismerést azoknak ítélik oda, akik az adott évben a legnagyobb hatást gyakorolták a világ eseményeire, legyen az akár pozitív, akár negatív – írja a CNN. 2023-ban Taylor Swift lett az Év embere.
A hírmagazin csökkenő példányszáma ellenére még mindig jelentős viszonyítási pontként szolgál a kulturális életben. Ráadásul a kitüntetés Trump megszállottságává vált az utóbbi évek során.
A republikánus megválasztott elnök először 2016-ban nyerte el az elismerést, miután az akkori amerikai elnökválasztás váratlan befutója lett. Ezúttal a leleplezés egy figyelemreméltó visszatérést és újjáéledést jelent, amely felforgathatja a modern amerikai politikát – véli a lap.
Kapcsolódó
Korábban Trump bírálta a magazint, amiért a „tiltakozó” címmel illette 2011-ben. Sőt egyszer úgy ítélte meg, hogy szerinte a Time „minden hitelességét elvesztette”, mert nem sorolta be az év 100 legbefolyásosabb embere közé.
Egy alkalommal a régi-új elnök a nyilvánosság előtt a Time kapcsán azt feltételezte, hogy soha nem fogják a hírmagazinnál az Év emberévé választani.
Ehhez képest most másodjára kapja meg.
Kritikáinak közösségi oldalán is hangot adott, ugyanakkor 8 éve „nagy megtiszteltetésnek” nevezte első Év embere-kitüntetését. De idén áprilisban már leült a lappal egy hosszabb interjúra.
Az elmúlt évtizedek során a címet államfőktől és aktivistáktól kezdve vállalkozókig és bizonyos esetekben kíméletlen tekintélyelvű vezetőkig számos személyiség megkapta. Franklin Delano Roosevelt óta minden amerikai elnököt, Gerald Ford kivételével, legalább egyszer az év emberének választották. Joe Biden és Kamala Harris még Trump 2020-as legyőzése után kapták meg a címet.
Orbán és Trump közös űrtechnológiai terveket dédelgetnek
Amellett, hogy indul a magyar műholdgyártás 2026-tól, már további célokat is kitűztek, amikor Donald Trump Mar-a-Lago-i birtokán fogadta Orbán Viktort és Szijjártó Pétert, akik Elon Muskkal is egyeztettek. A 4iG szerint merőben új fejezet közeleg a magyar-amerikai innováció színterén. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat