Donald Trump és Orbán Viktor egyeztetésén a magyar űripari fejlesztések, sőt a globális technológiai együttműködés lehetőségei is szóba kerültek. Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai innovációban – tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében kedden a 4iG.
(Arról itt írtunk, hogy minden korábbit meghaladó árbevételről számolt be a cégcsoport a harmadik negyedéves gyorsjelentésében, így a Vodafone felvásárlása jó biznisznek bizonyulhatott.)
Kapcsolódó
Orbán Viktor váratlanul Trump birtokán bukkant fel
Ismert, hétfő délután Orbán Viktor váratlanul az amerikai kontinensre utazott, és a floridai Mar-a-Lagóban a magyar miniszterelnök tárgyalást folytatott Donald Trumppal, Elon Musk és Michael Waltz társaságában. A megválasztott amerikai elnök rezidenciáján tartott megbeszélésen a magyar delegáció tagjaként Szijjártó Péter külügyminiszter és Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke is részt vett. Részletek.Az ominózus találkozó egyik kulcspontja a 4iG Csoport HUSAT műholdprogramjának bemutatása volt, amely Közép-Kelet-Európában az első magánkezdeményezésben és -finanszírozásban megvalósuló, távközlési és földmegfigyelési műholdas képességek fejlesztésére irányuló program.
Ennek alapját a 4iG Csoport és a Remred zöldmezős beruházásában Martonvásáron épülő űrtechnológiai gyártóközpontja biztosítja, ahol legfeljebb 400 kilogramm össztömegű, alacsony földkörüli pályán keringő műholdakat gyártanak majd 2026-tól.
A felek a 4iG csoport műholdprogramja kapcsán érintették a mesterséges intelligencia-fejlesztés, valamint a magyar-amerikai kereskedelmi és technológiai területeken lehetséges együttműködéseket is
– harangozta be a kormányközeli társaság, jelezve:
a hivatalos egyeztetésen a felek érintették a vállalat műholdprogramja kapcsán a Musk tulajdonolta SpaceX felbocsátási szolgáltatásait is.
Jászai Gellért, a cégcsoport elnöke a tárgyalással összefüggésben hangsúlyozta, hogy szerinte „a baráti légkörben folytatott megbeszélés az első fontos lépés a felek közötti együttműködés kiterjesztésében, amely jótékony hatással lehet az új technológiák meghonosításában, illetve a tengeren túli gazdasági kapcsolatok fejlesztésében”.
Komoly űrtervek: már néhány év múlva műholdakat állítanának pályára
A stratégiai jelentőségű program keretében az első műholdak 2028-ban állhatnak szolgálatba, a többi pedig 2032-ig a terveik szerint. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga