Az amerikai elnök nincs abban a helyzetben most, hogy tárgyaljon a tűzszüneti kérdésekről a nagyon szigorú amerikai jogi szabályok miatt. „Ezért nem lehet tárgyalni, legfeljebb gratulálni lehet” – mondta Orbán Viktor arról, hogy nem hivatalos megbeszélést folytatott Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel. Az RTL-nek a kormányfő azt nyilatkozta, az ukrajnai tűzszünetre vonatkozó kérdésre a magyar kormányfő kijelentette: az amerikai elnök nincs abban a helyzetben most, hogy tárgyaljon a tűzszüneti kérdésekről a nagyon szigorú amerikai jogi szabályok miatt. Hozzátette, akkor lesznek tárgyalások, ha hivatalba lép Donald Trump, „most inkább csak megbeszélés volt”.
Arra, hogy szó volt-e a békéről, Orbán Viktor úgy válaszolt, „ha ma két ember, két férfi leül Európában vagy Amerikában beszélgetni, aligha kerülheti el, hogy a békéről meg a háborúról is szót váltsanak”.
Orbán Viktor kijelentette, bízik abban, hogy ha január 20-án hivatalba lép az amerikai elnök, annak „hamar megtapasztaljuk ennek a jótékony hatását”.
Közben a lengyel miniszterelnök is lépett egyet.
Donald Tusk kijelentette, már ezen a télen megkezdődhetnek az ukrajnai háborúról szóló béketárgyalások. Tusk a keddi kormányülést megelőző nyilatkozatban jelezte: a januárban kezdődő lengyel elnökség az Európai Unió (EU) Tanácsában azzal is jár, hogy Varsó az uniós „politikai naptárról" dönt, és talán arról is, milyen helyzet áll majd fenn azon tárgyalások során, amelyek – bár ez még mindig kérdéses – idén télen kezdődhetnek meg.
A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön Varsóba látogat Emmanuel Macron francia elnök, akivel elsősorban a Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott párizsi tárgyalását vitatják meg.
Tusk jelezte, azt szeretné, hogy Varsó „határozza majd meg a biztonságot és a lengyel érdekek védelmét szolgáló döntések alaphangját".
A lengyel kormányfő kedden Varsóban Friedrich Merz, a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség frakcióvezetőjét, kancellárjelöltet fogadta. Merz hétfőn aznapi kijevi látogatásáról a ZDF német közszolgálati televíziónak elmondta: az ukrán vezetők üdvözölték az ő javaslatát egy Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Lengyelországot magában foglaló, európai összekötő csoport létrehozására.
Putyin taktikai szünetet kérhet, de sok köszönet nem lesz benne
A háború az orosz elnök hatalmának alapja – ha akarna, akkor sem biztos, hogy ki tudna már farolni belőle. Egy esetleges tűzszünet is inkább csak az újratervezést szolgálná – véli egy volt lengyel hírszerző. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről