Teljes mértékben nyitott vagyok egy találkozóra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette ki az amerikai elnök miközben a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozójára utazott. Donald Trump az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: nagyon jól kijön a kommunista ország vezetőjével.
Előző elnöki ciklusa idején Trump háromszor találkozott személyesen Kim Dzsong Un vezetővel: először 2018-ban Szingapúrban, majd 2019-ben Hanoiban, utána pedig a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.
Pekingre kitérve Trump elmondta, szeretné, ha Kína segítséget nyújtana az Egyesült Államoknak Oroszország ügyében, valamint örülne, ha Peking szabadon engedné a kínai hatóságok által bebörtönzött Jimmy Lai hongkongi üzletembert.
Lai az egyik legjelentősebb személyiség, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezek miatt akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.
Rá fogok kérdezni (...), és meglátjuk, mi lesz majd – jelentette ki az üggyel kapcsolatban Trump az indulása előtti sajtótájékoztatón, amelyen egyúttal megerősítette, hogy nemsokára Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat. Mint mondta, a találkozón Tajvanról, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyekről is szót ejtenek majd.
Sok mindent kell megbeszélnünk Hszi elnökkel, azt hiszem, jó találkozónk lesz – fogalmazott Trump.
Trump második elnöki ciklusának ez az első külföldi körútja;
- az ötnapos út első állomása Malajzia, ahol részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján,
- útjának következő állomása Japán lesz,
- majd Dél-Korea felé indul tovább, ahol részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért