Donald Trump nagyon pozitív hírnek nevezte, hogy a Jement uraló húszik leállítják a támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. Úgy fogalmazott, a húszik kapituláltak, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok ezt elfogadva azonnali hatállyal leállítja az ellencsapásait.
Marco Rubio amerikai külügyminiszer Mark Carney megválasztott kanadai miniszterelnök fogadásakor hozzáfűzte, hogy a cél a tengerhajózás szabadságának helyreállítása volt, és amennyiben ez teljesül, az Egyesült Államok leállítja a beavatkozását.
Donald Trump egyben közölte, hogy jövő hétfőn a Közel-Keletre utazik, a látogatás Szaúd-Arábia mellett érinteni fogja az Egyesült Arab Emírségeket, valamint Katart. Részletek említése nélkül közölte, hogy "nagyon-nagyon nagy bejelentésre" készül még az utazást megelőzően, már akár csütörtökön, vagy pénteken.
Netanjahuék jóváhagyták a drasztikus tervet: a Gázai övezet egészére kiterjed
A tűzszüneti tárgyalásokon túl Izrael azt tervezi, hogy megszerzi az egész Gázai övezetet, és határozatlan ideig rendezkedne be a területen. Több tízezer tartalékost hívtak be egy leendő offenzívához, miközben a humanitárius segélyek elosztásának mikéntje is kérdéses, akárcsak a túszok sorsa.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz