Nem pusztán gasztronómiai, szubjektív élvezeti értéke, de egészségügyi hozadéka is lehet, ha időről időre csípős ételekhez nyúlunk.
Az Agroinform arról ír, hogy egy friss kínai kutatás azt állítja, hogy
azok, akik rendszeresen fogyasztanak csípős ételeket, főleg chilit, ritkábban szenvednek el iszkémiás szívbetegséget vagy agyi érelzáródással járó stroke-ot.
A nagyszabású vizsgálatban több mint 54 ezer felnőtt étkezési szokásait követték nyomon. Eszerint azok, akik heti 6-7 alkalommal csípőset ettek, jelentősen alacsonyabb kockázatot mutattak a súlyos szív- és agyi betegségekkel szemben. A chili kiemelten az iszkémiás stroke ellen nyújtott védelmet, míg a vérzéses stroke esetében nem tapasztaltak hasonló hatást.
Fellélegezhetnek a magas vérnyomással élők: a csípősségért felelős vegyület, a kapszaicin fokozza a nitrogén-oxid termelését, amely segíti az erek ellazulását, és javítja a véráramlást. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy a chili gyógyír minden szívbajra, de része lehet egy hosszú léptékben is egészségesebb életmódnak.
Egy olasz tanulmány pedig szintén arra jutott, hogy
a heti több alkalommal csípőset fogyasztók körében alacsonyabb lett a halálozási arány.
Még, ha nem is tartják be szigorúan a mediterrán diétát. De nem javallott túlzásba vinni: a lényeg a mérsékelt, rendszeres fogyasztás.
Megjegyezték azt is, hogy az ismertetett kutatások megfigyeléses jellegűek, épp ezért 100 százalékos bizonyosságit nem adhatnak afelől, hogy a chili a felelős a jobb egészségért, mert elképzelhető, hogy az erős ízek kedvelői általában is tudatosabban élnek. Mindenesetre a kutatók szeretnék a jövőben még pontosabban feltérképezni, hogyan hat a vérnyomásra, a koleszterinre és az érrendszer működésére a kapszaicin.
Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet
A magyar gasztronómiai térkép rendkívül dinamikusan változik. Egyes helyek bezárnak, mások szinte hónapok alatt futnak fel. Megjelent a hazai gasztronómia legrégebbi és egyik legfontosabb szakmai kiadványa, amely évről évre iránytűként szolgál a minőségi vendéglátás iránt érdeklődők számára. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban