A cseh hadsereg egyre több drónincidenst észlel katonai létesítmények térségében, de ezek többsége olyan eset, amelyben az irányító vagy technikailag tapasztalatlan vagy nem ismeri a vonatkozó jogszabályokat, ezért alapvetően szabálysértésekről van szó – mondta Magdalena Dvoráková a hadsereg szóvivője hétfőn a CTK hírügynökségnek nyilatkozva.
A szóvivő szerint
a hadsereg nemcsak figyeli a katonai létesítmények felett megjelenő drónokat, hanem szükség esetén kész a semlegesítésükre is.
Az utóbbi hetekben több európai országban is ismeretlen drónokat észleltek nemzetbiztonsági szempontból fontos infrastrukturális létesítmények felett.
„Mi Csehországban egyetlen olyan dróntípust sem észleltünk, amelyeket Németországban láttak. Ennek ellenére további intézkedéseket hozunk annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyük a megfigyelést a katonai objektumok közelében” – tette hozzá a szóvivő.
Zdenka Soborna Kosvancová, a vezérkar szóvivője az Echo24 hírportálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a hadsereg rendelkezik a megfelelő eszközökkel a drónok semlegesítéséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak