A BYD tájékoztatta a kínai szabályozó hatóságot, hogy közel 97 ezer elektromos járművet (EV) hív vissza egy kormányvezérlő egységet érintő gyártási hiba miatt, amely tűzveszélyhez vezethet – írja a CNN.
A kínai autógyártó a 2022 novembere és 2023 decembere között, Kínában gyártott Dolphin és Yuan Plus EV-ket- derül ki a piacszabályozásért felelős állami hivatal (SAMR) közleményéből.
A vállalat emellett arra kéri a márkakereskedőket, hogy találjanak fizikai megoldást a visszahívott autókba.
A közlemény arra nem tér ki, hogy az érintett elektromos autókat exportálták-e.
A Dolphin és a Yuan Plus volt a BYD két legkelendőbb modellje 2023-ban, amelyek összesen a Kínai Autógyártók Szövetségének adatai szerint az évben eladott hárommillió autó 26 százalékát tették ki.
A BYD ritkán hívja vissza tisztán elektromos és plug-in hibrid autóit. A kínai cég büszkén vállalja célkitűzését, hogy a világ legnagyobb jármű értékesítőjévé válhasson.
A Tang plug-in hibridek egy kisebb csoportját legutóbb 2022-ben hívta vissza az akkumulátorcsomag hibája miatt, amely tüzet okozhatott.
Olyan autót dobott piacra a BYD, amelytől már az amerikai gyártók is retteghetnek
A nagyjából 4,3 millió forintnak megfelelő jüanért megvásárolható Seagull 400 kilométert képes megtenni egy akkufeltöltéssel. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Nagy nap a vásárlóknak: ezek a termékek is olcsóbbak lesznek mostantól

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Egy fontos dolog kimaradhatott az idei büdzséből

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben
