A klímaváltozás nemcsak a nagypolitika, hanem az önkormányzati döntések szintjén is meghatározza a közéleti diskurzust. Itthon komoly vitákat váltott ki a magyar fővárosi közgyűlésnek a környezetszennyező személygépjárművek kiszorítását célul tűző döntései. Mint az őszi az Európai Mobilitási Hét is megmutatta, a kontinens nagyvárosaiban általános célként jelenik meg a gépjárműforgalom visszafogása, legutóbb Varsóban hoztak döntést a környezetszennyező autók belvárosból való kitiltásáról.
A lengyel fővárosi tanács csütörtöki határozata értelmében a jövő év júliusától „Tiszta közlekedésű övezetetté" nyilvánítják Varsó szélesebb központját, vagyis kitiltják a régebbi gyártású autókat a legnagyobb lengyel település centrumából – írta meg az MTI.
A döntés értelemben 2024. július 1-től Varsó-Belváros és a vele szomszédos kerületekbe nem hajthatnak be a 18 évesnél régebbi dízelüzemű és 27 évesnél idősebb benzinüzemű gépjárművek.
Az intézkedés alól 2028 elejéig felmentést kapnak a Varsóban adózó lakosok, illetve a határozat nem vonatkozik a 70 évesnél idősebb járműtulajdonosokra, a fogyatékossággal élőket szállítókra, az iskolabuszokra, illetve a rendvédelmi és hatósági járművekre.
A lengyel fővárosi tanácsban 2018 óta a(z idei választáson parlamenti többséghez jutott) Polgári Koalíció van túlsúlyban. A magyar kormánypárttal szövetséges Jog és Igazságosság (PiS) képviselői ellenezték a javaslatot, arra hivatkozva, hogy az intézkedések hátrányosan érinti a rosszabb anyagi helyzetben lévőket. A Varsó polgármesterét szövetségesének tekintő Karácsony Gergely a lengyel kollégájához hasonlóan szeretné, hogy Budapesten a nagy károsanyag-kibocsátású személygépjármű forgalom helyét a biciklis és közösségi közlekedés vegye át.
(Gulyás Ábel)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)