Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Magyar Szó tudósítása szerint egy rádióinterjúban elmondta, hogy
bár a szerb-magyar határátkelés helyzete az elmúlt évekhez viszonyítva némileg javult, a helyzet összességében továbbra is katasztrofális.
Közölte azt is, hogy erre ismételten felhívta Lázár János, Magyarország építésügyi és közlekedési miniszterének figyelmét a legutóbbi látogatása alkalmával, és jelezte, hogy a határon naponta átkelő ingázók helyzetét könnyíteni kell. Bár a határátkelők nyitvatartási idejét már igyekeznek az ingázók munkaidejéhez igazítani, ez önmagában nem megoldás;
a politikus szerint ingázósávok létrehozására lenne sürgősen szükség.
A VMSZ vezetője a találkozó további részleteiről szólva közölte, hogy
a Budapest-Belgrád gyorsvasútvonal teljes szakaszának átadása a következő év elejére várható.
Mint mondta, ez a fejlesztés közvetlen hatással lesz a Szeged és Szabadka közötti közlekedésre is. Amint a tehervonatok a jelenlegi útvonalukról átkerülhetnek az új gyorsvasúti pályára, jelentős kapacitás szabadul fel, ami lehetővé teszi a járatok számának növelését Szeged és Szabadka között.
Beszámolt arról is, hogy tavaly mintegy százezren vették igénybe a Szeged-Szabadka vasútvonalat, jelenleg öt pár vonat közlekedik a két város között naponta. Januártól az tűnik reális célnak, hogy ezt a számot megduplázzuk, és tíz pár vonat közlekedjen –mondta a VMSZ elnöke.
Pásztor Bálint a jövő áprilisban magyarországi országgyűlési választások kapcsán megjegyezte, hogy a VMSZ Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP pártszövetséget, vagyis a nemzeti kormányt támogatja. A pártelnök hozzátette, hogy a következő időszak legfontosabb feladata itt, Vajdaságban egy átfogó regisztrációs kampány lebonyolítása lesz. A kampány célja, hogy a magyarországi választások előtt minden olyan vajdasági magyar állampolgár, aki élni kíván a szavazati jogával, és időközben nagykorúvá vált vagy megváltozott a lakcíme, bekerüljön a választói névjegyzékbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye