Anders Behring Breivik hétfőn azzal a kéréssel áll bíróság elé, hogy vessenek véget a börtönben való elszigeteltségének, mivel ez sérti az emberi jogait – írja a Reuters.
A szélsőjobboldali fanatikus, aki 2011-ben 77 embert ölt meg egy bombamerényletben és lövöldözésben Norvégiában, amiatt is pereli az államot, hogy oldják fel a külvilággal folytatott levelezésének korlátozásait.
Breivik az Oslótól 70 km-re északnyugatra fekvő Ringerike szigorúan őrzött börtönében tölti jelenleg a büntetését, ez már a harmadik börtön, ahol fogva tartják.
Az NTB hírügynökség múlt havi látogatása során készült képeken az látszik, hogy a számára kijelölt területhez tartozik egy oktatóterem, egy konyha, egy TV-szoba és egy fürdőszoba is. Emellett három papagájt tarthat házi kedvencként, akik szabadon repülnek a területen.
Breivik ügyvédje az oslói kerületi bírósághoz benyújtott beadványában arról írt, hogy védence öngyilkos akar lenni és jelenleg csak egy depresszió elleni gyógyszertől függ, hogy átvészeli-e a börtönben töltött napokat.
Az igazságügyi minisztériumot képviselő ügyvédek szerint Breiviket muszáj elkülöníteni a börtönnépesség többi részétől az általa jelentett folyamatos biztonsági fenyegetés miatt.
Az ügyvédek szerint Breivik külvilággal való kapcsolata feletti ellenőrzést pedig az a kockázat indokolja, hogy másokat erőszakos cselekmények elkövetésére ösztönözhetne, különösképpen szélsőjobboldali köröket.
Breivik 21 éves börtönbüntetését tölti, ez ugyanis a leghosszabb idő, amit norvég bíróság büntetésként kiszabhat, ez viszont meghosszabbítható mindaddig, amíg úgy ítélik meg, hogy fenyegetést jelent a társadalomra.
Breivik 2016-ban már beperelte egyszer az államot, akkor azzal érvelt, hogy fogvatartása körülményei sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményét, beleértve azokat a szakaszokat, amelyek szerint senkit sem szabad kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak kitenni.
A hétfői tárgyalást a börtön tornatermében tartják meg, az ítéletet a következő hetekben hozzák nyilvánosságra.
Ezen a világvégi büntetőtelepen sínylődik Alekszej Navalnij
A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista több hetes találgatás után végül előkerült: egy sarkvidéki börtönkolóniára száműzték. A sztálini kort idéző telep a brutális fogva tartási körülményeiről hírhedt. Bővebben --->Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás