Az elmúlt húsz évben az allergiák száma összességében növekedett, és egyre kevesebb az úgynevezett allergénmentes hónap. A jelenség globálisan megfigyelhető egész Európában. Franciaország jelentős részén már ebben a hónapban fokozott a pollenallergia kockázata, és idén többen szenvednek szénanáthától, mint a korábbi években.
„Általában az évnek ennek az időszakában is jelen vannak a pollenek, ám újdonság az idén, hogy ezúttal sokkal több van belőlük. Ez pedig érthetően egyre többeket zavar” – mondta el az Euronews-nak Madeleine Epstein, párizsi allergológus orvos.
A francia hatóságok a múlt héten arra figyelmeztettek, hogy a mogyoró és az éger pollenje különösen megnövekedett a ciprus, a boróka és cédrus mellett, amelyek mind erős allergének.
Karl-Christian Bergmann, a Német Polleninformációs Szolgálat elnöke elmondta: valójában úgy kerül több pollen a levegőbe, hogy magának a szezonnak a kezdete tolódik korábbra. Továbbá a városok légszennyezettsége megváltoztathatja az allergénekben lévő fehérjéket. Az erősen szennyezett városokban lévő nyírfák például magasabb koncentrációban tartalmaznak egy fő allergént.
Ez pedig azzal jár, hogy ugyanaz a pollenmennyiség több allergiát vagy súlyosabb tüneteket válthat ki a szennyezettebb területeken élőknél.
A lap megjegyzi, hogy a magasabb allergiakockázat elsősorban a melegebb átlaghőmérsékletnek köszönhető: a múlt hónap is melegrekordot döntött Európában.
Kölcsönhatásba lép a pollenekkel
Már egy 2014-ben közzétett francia kormányzati jelentés arra figyelmeztetett, hogy az éghajlatváltozás meghosszabbíthatja a pollenszezont, megváltoztathatja a pollenek földrajzi eloszlását, és növelheti koncentrációjukat a levegőben. Azt szintén kiemelték, hogy a légköri szennyezés is kölcsönhatásba léphet a pollenekkel és az allergiával.
Ez pedig jelentős változás ahhoz képest, hogy húsz évvel ezelőtt legalább három-négy hónapig egyáltalán nem volt pollen a levegőben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)