Navalnijt még augusztusban ítélték 19 év börtönre, szélsőséges közösség létrehozásáért, finanszírozásáért és egyéb bűncselekményekért. Ezelőtt 11 évet töltött rácsok mögött, csalás és más, általa tagadott vádak miatt.
Ügyvédei több kísérletet is tettek rá, hogy bejussanak arra a két büntetőtelepre, ahol az egészségügyi problémákkal küzdő 47 éves férfi feltehetőleg tartózkodik – írja a CNN.
Pénteken és a mai nap folyamán is megpróbáltunk kapcsolatba lépni az IK-6 és az IK-7 telepekkel, de egyikük sem válaszolt. Navalnij már 6 napja eltűnt
– mondta Kira Jarmysh szóvivő, aki aggodalmát fejezte ki az orosz ellenzéki vezető miatt.
Állítása szerint az utóbbi időben megromlott az egészségi állapota, amely az étel hiányának és a szellőzés nélküli börtöncelláknak volt köszönhető. Az eltűnés mindössze néhány nappal azután történt, hogy Putyin bejelentette indulási szándékát a 2024 márciusában esedékes elnökválasztásokon.
Az ügyben a Fehér Ház is megszólalt. A moszkvai nagykövetséggel együttműködve próbálják kideríteni, mit tudnak tenni Navalnijért, akinek John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint eleve nem is szabadott volna börtönbe kerülnie.
Putyin legnagyobb nemezise
Az orosz férfi mindig is komoly fenyegetést jelentett Putyin legitimitására. Kormányellenes utcai tüntetéseket szervezett, emellett arra használta blogját és a közösségi médiát, hogy leleplezze a Kremlben és az orosz üzleti életben tapasztalható korrupciót.
Az események hatására idegmérget juttattak be a szervezetébe. Végül Németországba kellett szállítani, ahol sikerült megmenteni az életét. Vizsgálatok szerint az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) volt felelős a merényletkísérletért. Egy 6-10 főből álló toxikológiai csoport 3 éven át követte Navalnijt.
Putyin annyit fűzött hozzá az eseményekhez, hogy ha az orosz biztonsági szolgálat meg akarta volna ölni a férfit, akkor „befejezték volna” a munkát.
2021 januárjában Navalnij végül visszatért Oroszországba, ahol rögtön bebörtönözték. Ennek indítékaként a 2013-ban megkezdődött csalási ügy miatt megszegett próbaidőre hivatkoztak. A férfi ezt politikai indíttatású „kifogásnak” tudta be.
(Kiffer Anna)
Navalnij: „Esténként teljes hangerővel játsszák Putyin beszédeit a börtönben”
A vlagyimiri 6-os számú telepen épp börtönbüntetését töltő Alekszej Navalnij üzent a börtönből. Az orosz ellenzéki, akit 2021 januárjában száműztek a rácsok mögé, hivatalos Telegram-csatornáján azt üzente, hogy büntetésből kell hallgatnia Putyin-elnök beszédeit.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!