Az Airbnb arra kéri New York Cityt, hogy vizsgálja felül a 2023 szeptemberében hatályba lépő, rövid távú bérbeadásra vonatkozó szabályozást. A cég szerint a vonatkozó törvénynek nem volt érdemi hatása a lakáspiacra, ugyanakkor magasabb árakat eredményezett az utazók számára.
A kritizált, LL18-as helyi törvény előírja, hogy a házigazdáknak állandó lakóként kell élniük a kiadott ingatlanban, valamint regisztrálniuk kell magukat a városnál a hirdetés feladása előtt. A vállalat szerint ezzel a szabályozással nem sikerült „leküzdeni a lakhatási válságot”.
Kapcsolódó
Az Airdna adatelemző cég augusztusi jelentése szerint a törvény bevezetését követően 83 százalékkal csökkent a 30 éjszakánál rövidebb tartózkodást kínáló Airbnb-k száma New Yorkban.
Az Airbnb az Apartment List adataira hivatkozva közölte: a New York-i lakások üresedési aránya gyakorlatilag változatlan maradt, a szabályozás hatályba lépése óta 3,4 százalékon áll. A cég szerint az LL18-as törvény nem törte le az utazási költségeket, a Co-Star adatai szerint éves bázison:
- júliusban 7,4 százalékkal emelkedtek a New York-i szállodai árak;
- míg az egész Egyesült Államokban 2,1 százalékos volt a növekedés.
Az Airbnb szerint a számok azt mutatják, hogy a
törvény egyes részeinek visszavételével a város növelheti a fogyasztók számára a szálláshelyek kínálatát, támogathatja a helyi vendéglátókat, és újjáélesztheti a helyi vállalkozásokat.
A New York-i polgármesteri hivatal egyelőre nem kommentálta a cég felvetését. A múlt évben egy állami bíró már elutasította a lakáskiadással foglalkozó vállalatnak a New York City ellen, a rövid távú bérbeadásra vonatkozó szabályozás miatt indított perét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!