Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a harcok nem folytatódhatnak a Közel-Keleten, fontos megakadályozni a térségbeli ellenségeskedés újrakezdődését. Iráni kollégájával hétfőn folytatott telefonbeszélgetésében a tárcavezető hozzátette, hogy Oroszország készen áll a megoldás elősegítésére.
Lavrov Abbász Aragcsival folytatott beszélgetéséről az orosz külügyminisztérium számolt be közleményben. Az MTI által idézett tájékoztatás szerint az orosz miniszter hangsúlyozta: „Fontos, hogy megakadályozzák a fegyveres összecsapások megismétlődését. Egyben megerősítette Oroszország rendíthetetlen készségét, hogy segítsen kezelni a válságot, amelyre nincs katonai megoldás.”
A moszkvai közlemény szerint Aragcsi részletesen beszámolt Lavrovnak az elmúlt hétvégén Pakisztánban tartott amerikai-iráni tárgyalásokról, amelyek szintén nem vezettek el a konfliktus megoldásához.
Az iráni Tasnim hírügynökség akkor azt jelentette, hogy a „túlzott” amerikai követelések akadályozták a megállapodás elérését. Az amerikai delegációt vezető J. D. Vance pedig azt állította, hogy Irán úgy döntött, nem fogadja el az amerikai feltételeket, beleértve azt is, hogy nem gyárt nukleáris fegyvereket.
