BUX 131217.88 -0,42 %
OTP 40800 0,22 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meghalt idén az első hegymászó a világ legmagasabb hegycsúcsán

Meghalt egy amerikai hegymászó a világ legmagasabb hegycsúcsának számító Everesten, a 69 éves alpinista halálát az expedícióját szervező cég jelentette be kedden.

2023. május 2. kedd, 10:49

A férfi – aki az idei hegymászószezon első halottja – hétfőn, váratlanul halt meg a mintegy 6400 méterrel a tengerszint felett található alaptáborban, a holttestét egyelőre még nem vitték le – tájékoztatott a Beyul Adventure cég részéről Paszang Csering Serpa.

Az április közepétől május végéig tartó tavaszi idény kezdetén már három serpa eltűnését is jelentették helyi hatóságok.

A hegyivezetőknek, akik a hegymászók felszerelésével keltek útra, az alaptábor és az első magaslati tábor között veszett nyomaa Mount Everesten.

A mostani hegymászószezonra április közepéig 197-en váltottak ki engedélyt a nepáli turisztikai minisztériumtól fejenként 11 ezer dollárért (3,8 millió forint). A Kathmandu Post helyi lap szerint ez a szám még jóval magasabb is lehet.

Varga Csenge
Varga Csenge

Ez is érdekelhet