BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Pfizer külön szállít oltóanyagot az olimpikonoknak

A Pfizer-BioNTech csütörtökön bejelentette, hogy megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, melynek értelmében oltást biztosít a tokiói olimpián résztvevő sportolók és küldöttségek számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eddig határozottan ellenezte, hogy az olimpiára készülő sportolókat soron kívül beoltsák, de azt hangsúlyozta, hogy fontos az oltás a játékok előtt - írja az Index.

2021. május 6. csütörtök, 14:58

A vakcinagyártó az összes sportoló és delegáció számára elegendő vakcinát szállít még a július 23-án kezdődő olimpia előtt. A vakcinákat május végén kezdik el szállítani, és hozzáteszik ahhoz a mennyiséghez, amit az egyes országok amúgy is rendeltek - olvasható a portálon.

A tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt tavaly nyárról idénre halasztották, és idén is folyamatosan beszédtémát szolgáltat. A japán közvélemény továbbra is erősen megosztott a rendezéssel kapcsolatban, sokan nem támogatják a játékok megtartását. A NOB közleményében kiemelte, hogy a kételyek eloszlatása miatt is egyezett meg a két gyógyszergyártóval.

Japán lakosságának mindössze egy százaléka van beoltva jelenleg, Tokióban és más prefektusokban különböző szigorítások vannak érvényben. Többek között a bárok, az éttermek és a boltok is zárva vannak.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet