A Pfizer-BioNTech oltása jelenleg 16 év felett adható, de vizsgáltuk a 11-15 évesek
vakcinálását, ez már be is fejeződött 2000 fő részvételével. Egy ideje
már minden adat az európai és az amerikai hatóságok előtt van, mindenki
azt gondolta, hogy mostanra már megadják az engedélyt. Ezt továbbra is
várjuk, de márciusban már a 11 év alattiaknál is elkezdték a teszteket,
ezek júniusra fognak befejeződni - fogalmazott az interjúban a tudós, akinek kulcsszerepe volt az új típusú, mRNS-alapú oltások kifejlesztésében.
A Pfizer elnöke már bejelentette a Wall Street Journalban, hogy a
koronavírus-vakcina után ők mindent meg fognak csinálni
messenger-RNS-ben. Egy ekkora cég, ha akarja, azonnal meg tud csinálni
mindent: ott a kezében a technológia, az összes többi már rutin - mondta Karikó Katalin a Telexnek.
Szavai szerint az első biztos az influenza lesz, mert az már elég előrehaladott
állapotban volt a koronavírus előtt, hiszen a BioNTech és a Pfizer
2018-as megállapodása eredetileg az influenza elleni RNS-vakcináról
szólt. De már zajlanak az elemzések, melyek azonosítják az összes
koronavírus-típus közös tulajdonságait, így ezekre a szekvenciákra
lehet koncentrálni. A Covid-19 elleni vakcina kifejlesztése gyors tűzoltás volt, de a terv az, hogy legyen egy univerzális oltás minden
koronavírus ellen. Ehhez szerintem nem kell már sok idő - tette hozzá a kutató.
Arra a felvetésre, miszerint Magyarországon az egészségügyiek között is megjelenő vélemény, hogy a hagyományos technológián alapuló vakcinák biztonságosabbak az mRNS-alapúaknál, mert jobban ismert, kipróbált technológián alapulnak, azt mondta: "semmi nem volt régen kipróbálva, az adenovírus-alapúaknál csak az AstraZenecának volt egy csimpánz adenóval bevezetett terméke az ebolára. Azzal 200 ezer embert oltottak be Afrikában, őket a Covid ellen ezzel már nem lehet beoltani, mert a szervezetük felismeri a hordozóvírust.
Az RNS-vakcinának viszont éppen az a lényege, hogy az RNS-t a szervezet még nem ismeri, csak a kódolt fehérjét, ezért be tud jutni, így mindenki akárhányszor kaphat RNS-vakcinát".
