BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újra gyűlnek a viharfelhők - nagy baj jöhet!

Bár az OECD nem módosított a tavaly őszi világgazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzésén, mégis növekvő és a korábbiakhoz képest újabb komoly kockázatokra figyelmeztet legfrissebb elemzésében.

2017. március 7. kedd, 11:04

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb világgazdasági kilátásokról szóló elemzésében nem változtatott a globális növekedésre vonatkozó várakozásain a tavaly novemberben kiadotthoz képest. Eszerint a világgazdaság növekedése az idei 3,3 százalékról 2018-ra 3,6 százalékra gyorsulhat. A nemzetközi szervezet azonban rámutat: ez az ütem még mindig a válság előtti két évtized 4 százalék körüli történelmi átlaga alatt marad.

A nemzetközi szervezet szerint az elmúlt hónapokban mind a fejlett, mind a feltörekvő gazdaságoknál látszott némi biztató jel a gazdasági növekedés fellendülésére: például javult a fogyasztói és az üzleti bizalom. Ennek hatását azonban az emelkedő olajárak és kamatok valamelyest kioltják, bár a magasabb nyersanyagárak néhány feltörekvő gazdaságnak jól jön.

A mérsékelt lendület idén és jövőre a már folyó és várható - főleg kínai és amerikai - költségvetési intézkedéseknek, valamint a lazább eurózónás költségvetési politikáknak köszönhető - állapítja meg az OECD elemzése.

A világkereskedelem nagyon gyenge volt 2016-ban a 2 százalék körüli bővülésével, az utóbbi időszak adatai viszont némi javulást jeleznek Ázsiában. Ezzel együtt a kereskedelem bővülése továbbra is a válság előtti ütem alatt marad várhatóan.

Az infláció a legtöbb országban emelkedik a magasabb energiaárak következtében az OPEC tavaly novemberi, olajkitermelés visszafogásáról szóló megállapodást követően. Mindezek ellenére a fejlett gazdaságokban a pénzromlás üteme alacsony marad.

Ugyanakkor a fogyasztás, a beruházások, a kereskedelem és a termelékenység messze van még attól, hogy erőteljesnek lehessen nevezni, a növekedés lassú, az egyenlőtlenség pedig nőtt.

Reálnövekedés (év/év, százalék)
Régió 2017 2018
Világgazdaság 3,3 3,6
USA 2,4 2,8
Eurózóna 1,6 1,6
Németország 1,8 1,7
Franciaország 1,4 1,4
Olaszország 1,0 1,0
Egyesült Királyság 1,6 1,0
Japán 1,2 0,8
Kína 6,5 6,3
India 7,3 7,7
Brazília 0 1,5
G20 3,5 3,8
A világ többi része 2,7 3,2
Forrás: OECD

Marad a mérsékelt növekedés

Az OECD szerint a legtöbb fejlett gazdaságban a növekedés a mostani mérsékelt tempóban bővül majd. Az USA gazdasági növekedése gyorsulhat, idén 2,4, jövőre 2,8 százalékkal. Ez a prognózis a novemberi előrejelzéshez képest idén 0,1 százalékponttal jobb, míg a jövő évben 0,2 százalékponttal lassabb ütemet mutat. A növekedést a háztartások vagyonának növekedése és az energiatermelés fokozatos fellendülése segítheti, de a várható költségvetési lazítás is további lendületet adhat a gazdaságnak - főleg jövőre. A kormány által beharangozott gazdaságpolitikai intézkedések (költségvetési költekezés, adóreform, szabályozások változtatása, kereskedelem) minden bizonnyal jelentős hatással lesznek a növekedésre az OECD elemzői szerint.

Az eurózóna gazdasága a jelenlegi mérsékelt tempóban bővülhet. Az OECD csak a 2018-as növekedésen rontott 0,1 százalékpontot. Az eurózóna bővülését az alkalmazkodó monetáris politika és a következő évek mérsékelt költségvetési lazításai segíthetik. A nemzetközi szervezet ugyanakkor megjegyzi, hogy Európában van tere az ambiciózusabb és hatékonyabb költségvetési kezdeményezéseknek. Bár az üzleti környezet javulása optimizmusra adhat okot, néhány tagállamban a nemteljesítő hitelek nagy aránya és a munkaerő-piaci helyzet (magas munkanélküliség, különösen a fiatalok körében) ront a gazdasági kilátásokon. Az infláció ugyan gyorsult a valutaövezetben a magasabb energiaárak miatt, de ez nem elég ahhoz, hogy a maginflációt is tartósan megemelje.

Az Egyesült Királysággal kapcsolatban a nemzetközi szervezet megjegyzi, hogy a brit gazdaság idén a novemberi előrejelzésnél 0,4 százalékponttal gyorsabban növekedhet, de 2018-ban 1 százalékra lassul az ütem, miután az emelkedő infláció nyomás alatt tarja a reál gazdaságot, a fogyasztást, miközben az üzleti hangulat is romlik Nagy-Britannia jövőbeli kereskedelmi kapcsolatai körüli bizonytalanságok miatt.

Kína előrejelzésén kicsit javított ugyan a nemzetközi szervezet, de Ázsia legnagyobb gazdasága lassul, a tavalyi 6,7 százalékról idén 6,5, jövőre 6,3 százalékra. Brazília estében az emelkedő nyersanyagárak és az inflációs nyomás enyhülése segíti a gazdaság fellendülését a tavalyi mély recesszió után, Oroszország és más nyersanyagtermelő ország esetében pedig a rövid távú kínálati korlátozások mérséklik a magasabb olajárak termelésre gyakorolt pozitív hatását. Indiában viszont a növekedés lendülete töretlen marad a következő két évben a kulcsfontosságú reformok végrehajtásának és az állami szektor jelentős bérnövekedésének köszönhetően.

Javulás a felszínen

Az OECD mindezek mellett komoly kockázatokra is figyelmeztet. A nemzetközi szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a pénzpiaci stresszt jelző indikátorok általában javultak az egy évvel korábbi helyzethez képest, az felszín alatti feszültségek fokozódtak. Bár a kockázatok lehet hogy nem következnek be azonnal, de továbbra is fennáll a veszélyük és egy nagy sokkhullám, vélhetően egymással kölcsönhatásban, a fellendülést is megszakíthatja.

Az OECD szerint úgy tűnik, hogy piaci várakozásokban megjelenő optimizmus elszakadt a reálgazdasági kilátásoktól. Az eszközárak jelentős növekedést mutattak az elmúlt hat hónapban annak ellenére, hogy a nominális kamatok és a hosszú távú nominális és reál GDP-várakozások alig változtak. A vállalati profitvárakozásokat sem az eurózónában, sem az Egyesült Államokban nem vizsgálták felül ezalatt az idő alatt, a piaci bizalomban bekövetkezett javulás szintén ellentétben áll a fogyasztás és a beruházások lassú bővülésével, valamint a termelékenység növekedésének lassulásával és a fennálló egyenlőtlenséggel.

A kamatkörnyezetben 2016 közepétől bekövetkezett fordulat szintén növeli a pénzpiaci volatilitás kialakulásának kockázatát. Bár a monetáris politika normalizálódása üdvözlendő, az erre adott pénzpiaci reakciók nem feltétlenül lesznek zökkenőmentesek. A pénzpiaci várakozások nagy eltérést mutatnak a nagy fejlett gazdaságok rövid távú kamatara vonatkozóan és ez az olló a következő években tovább nyílhat. Ez pedig növeli a pénzpiaci feszültségeket és a volatilitást, különösen a devizapiacokon, amely szélesebb körű pénzügyi instabilitáshoz vezethet.

Egyes fejlett gazdaságokban - például Ausztráliában, Kanadában, Svédországban és az Egyesül Királyságban - a hirtelen megugrott ingatlanárak szintén a sérülékenység jelei lehetnek. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy az ingatlanárakban bekövetkező hirtelen emelkedés gazdasági válság előjele lehet - figyelmeztet az OECD. A nemzetközi szervezet emellett azt is megjegyzi, hogy bár az elmúlt időszakban lassabb volt a lakossági hitelek felhalmozódása, a jelzáloghitelek aránya sok országban még mindig magas.

A feltörekvő gazdaságoknál is nagy a kockázat, főleg a vállalati adósságból, az egyre növekvő nemteljesítő hitelállomány és a külső sokkokkal szembeni sérülékenység miatt. Az OECD a kockázatok szempontjából kiemeli Kínát, ahol a magánszektor hitelállományában gyors növekedés következett be, az eladósodottság relatíve magas, amelyet a globálisan alacsony kamatkörnyezet ösztönzött. Sok feltörekvő gazdaság emellett árfolyamkockázatoknak is ki van téve, annak ellenére, hogy számos egyéb tényező ellenállóbbá tette őket az elmúlt időszakban.

Újabb kockázatok a láthatáron

Sok országban a monetáris politika és a politikai irányok körüli bizonytalanság is nagy. Az OECD megjegyzi, hogy sok országban új kormány van, vagy választások előtt állnak, vagy koalíciós vagy kisebbségi kormányzás van. Általánosságban a nemzeti kormányokkal szembeni bizalmatlanság, valamint a szavazók politikai rendszerekbe vetett bizalmának csökkenése sok országban nehezebbé teszi az olyan intézkedések végrehajtását, amelyek révén erős és befogadó növekedést lehet elérni. Emellett a növekvő egyenlőtlenségek, a társadalmi méltányosság miatti egyre nagyobb aggodalmak szintén aláássák a kormányokba vetett bizalmat. Ezek a feszültségek pedig kiszámíthatatlanságot eredményeznek egyebek mellett például a reformok végrehajtása terén - figyelmeztet az OECD.

Mindehhez még hozzájönnek a globális kereskedelem irányával kapcsolatos bizonytalanságok is, részben, mert a fejlett gazdaságokban csökken a társadalmi támogatottsága. Az OECD ennek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi kereskedelmi nyitottságban történő visszalépés költséges lehet, miután sok országban a munkahelyek jelentős része a globális értékláncokhoz kötődnek. A nagy globális kereskedő gazdaságokban (Európa, USA és Kína) a kereskedelmi korlátok (például vámok) visszaállításának jelentős negatív hatása lenne a kereskedelemre és a GDP-re, főleg a korlátokat visszaállító országokban - hangsúlyozza a nemzetközi szervezet.

Kezelni kell a kockázatokat

A gazdaságpolitikai intézkedéseknek kezelniük kell a kockázatokat, erősíteni a növekedést és biztosítani annak befogadóbb jellegét. Azoknak az országoknak, amelyeknél erre van lehetőség, ki kellene használniuk a költségvetési mozgásteret hatékony, keresletet ösztönző fiskális intézkedések végrehajtására, az adóbevételekkel és a kormányzati költésekkel pedig a hosszú távú növekedést és az egyenlőtlenség csökkentését kellene támogatniuk.

Az alacsony növekedési csapdából való kitörés nagyobb politikai elköteleződést követel meg a befogadó növekedést ösztönző strukturális reformok végrehajtása terén. Ezek mentén az intézkedéseket össze kellene hangolni készségek fejlesztésével, a verseny és kereskedelem előtti akadályok elhárításával, a munkaerő-piaci intézkedések javításával olyan módon, hogy emelkedjenek a jövedelmek és az intézkedések pozitív hatásaiból szélesebb rétegek részesüljenek.

Az OECD szerint az erősebb növekedési környezet az ellenállóképességet is növelné. A szervezet szerint az országoknak szükséges egy korai riasztó rendszer és felügyelet, fontos a makroprudenciális eszközök megfelelő használata és a nemteljesítő hitelek menedzseléséhez hatékony megoldások támogatása. Továbbá fontos a tőke, az áruk és szolgáltatások számára a nyitott és transzparens globális piacok fenntartása is - hangsúlyozza a szervezet.

Szabó Zsuzsanna
Szabó Zsuzsanna

Ez is érdekelhet