BUX 139067.65 -0,52 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megnyílt a Los Angeles-i autószalon

A sajtónapok után a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.

2016. november 19. szombat, 10:32

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyugati parti nagyvárosban 1906 óta rendeznek autókiállítást, az elsőn 19 jármű volt, míg ebben az évben a kiállítótér 71 ezer négyzetméterén 36 gyártó több mint száz modelljét tekinthetik meg a látogatók november 27-ig.

Bár az esemény elsősorban az amerikai, illetve a japán gyártók számára fontos, idén az európai cégek is kiemelten kezelték az eseményt: két gyártó, az Alfa Romeo és a BMW-csoporthoz tartozó Mini is világpremiert tartott. A milánói sportautómárka 106 éves történetének első nagy szabadidőautóját mutatta be, amely a Stelvio nevet kapta, a Mini pedig a Countryman legújabb generációját leplezte le a kiállításon.

Az európai gyártók közül az észak-amerikai piacon jelen lévő márkák közül csak a Ferrari nem vonult fel standdal.

Az amerikaiak közül a Cadillac, illetve a Lincoln jelentkezett új tanulmányautóval: előbbi egy Escada, a Lincoln pedig egy Navigator nevű luxuslimuzint mutatta be az amerikai közönségnek.

A idei kiállításon a filmipar is nagy szerepet kapott a Nissan szerepvállalása miatt. A japán gyártó ugyanis részt vesz az új Star Wars film, a Zsivány egyes kampányában, ennek részeként ötezer darab különleges felszereltségű Qashqai szabadidőautót dobnak piacra. Ezeket a szalonon is bemutatták a Zsivány egyes néhány kosztümjével együtt.

A kiállítás részeként kihirdették a 2016-os \"Év zöld autója\" díjat, amelyet a második generációs Chevrolet Volt kapott.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet