BUX 138800.97 -0,71 %
OTP 45650 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Amerikai gépeket fogtak be a kínaiak

Két J-10-es típusú kínai vadászgép befogott egy amerikai felderítő repülőgépet a Kelet-kínai-tenger felett amerikai közlés szerint, a kínai védelmi tárca közölte, hogy \"a megfelelő csatornákon\" foglalkoznak a közléssel. (képünk illusztráció)

2016. június 8. szerda, 10:23

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Egyesült Államok csendes-óceáni parancsnoksága szerdán azt közölte, hogy a légierő rutinbevetésen lévő RC-135-ös gépét nemzetközi légtérben veszélyesen megközelítették a kínai harci gépek. Az amerikai előzetes vizsgálatok szerint nem megfelelő szakértelemmel végrehajtott repülésről van szó, más provokatív jelenséget nem tapasztaltak. A védelmi tárca a megfelelő diplomáciai és katonai csatornákon felveti a történteket.

Az eset még kedden történt, amikor épp a kínai fővárosban tartózkodott az Egyesült Államok magas szintű delegációja John Kerry külügyminiszter vezetésével.

A kínai Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy nyugtázta az amerikai közlést, és abból azt a következtetést vonta le, hogy a kínai eljárás megítélését \"ismételten szándékosan eltúlozták\". \"A kínai katonai pilóták következetesen a törvények és szabályok szerint, megfelelő szakmaisággal és felelősséggel hajtják végre megfigyelő akcióikat\" - közölték.

Kína a Dél-kínai-tengeren több szomszédjával, a Kelet-kínai tengeren pedig Japánnal áll területi vitában. A térségben az utóbbi hónapokban megnövekedett feszültség közepette az Egyesült Államok és Kína egymást vádolja a régió militarizálásával. Peking a korszerű amerikai haditechnika mind nagyobb mértékű felvonultatását, a szövetségeseivel rendszeresen végrehajtott gyakorlatokat és a felderítő repüléseket kifogásolja, míg Washington szerint Kína fenyegeti kisebb szomszédait a tengeren, és katonai infrastruktúrát telepít mesterségesen feltöltött szigetekre.

Ez volt a második hasonló befogás, amióta tavaly szeptemberben a felek megállapodtak az ilyen esetekre vonatkozó, összeütközések elkerülését célzó közös szabályokban. Washington szerint a konkrét példákkal Peking megsértette az egyezséget.

A múlt hónapban a Pentagon akkori közlése szerint két J-11-es típusú kínai vadászgép ugyancsak veszélyesen közelre merészkedett az amerikai haditengerészet egyik EP-3 Aries típusú felderítőgépéhez a Dél-kínai-tengeren, nemzetközi vizek fölött. A kémrepülőgépnek állítólag több száz lábbal csökkentenie kellett repülési magasságát, hogy elkerülje az ütközést.

Szintén a múlt hónapban - azt követően, hogy egy amerikai hadihajó \"engedély nélkül\" megközelítette a kínai fennhatóság alatt álló Jungsu zátonyt - Kína két J-11-es vadászgépet és egy Y-8-as felderítő járőrgépet emelt a levegőbe.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet