Kaotikus állapotokat találtak a New York Times újságírói a bevándorlás Európai frontvonalában, a görögországi Leszbosz szigetén, ahol a Törökországból érkező menekültek nagy része partot ér. Az EU-török csúcson a múlt hét végén elfogadott megállapodás szerint vasárnap nulla órától a törököknek le kellett volna zárniuk az életveszélyes tengeri vándorlási útvonalat.
Ezzel egyidejűleg Görögország megkezdhette volna a zárlaton mégis átjutó, menedékjogra nem jogosult menekültek visszaküldésének előkészítését. Ehhez képest az amerikai lap újságírói azt tapasztalták, hogy a bevándorlók továbbra is jönnek, a fogadásukra és az ügyeik elintézésére szolgáló adminisztratív intézményrendszer viszont továbbra is hiányos.
Fogalmuk sincs
Az EU 2300 rendőrt és a menekültügyek kezelésében jártas tisztviselőt ígért, ám ők még nem érkeztek meg. Ezzel szemben a határidő lejárta után 875 bevándorló érkezett gumicsónakokon - derült ki az athéni kormány adataiból. Az út alatt két gyermek megfulladt és két felnőtt is meghalt.
A Leszboszon partra szálló emberek nagy részének fogalma sem volt az EU-török egyezségről, amely gyökeresen megváltoztatja az esélyeiket arra, hogy bejussanak Európába. Ehhez elvileg előbb vissza kell kerülniük Törökországba, ahonnan egy részük - évente összesen 72 ezer ember - közvetlenül bebocsátást kaphat.
Semmi sem változott
Eközben hétfőn megérkeztek a görög szigetekre azok a török tisztviselők, akik részt vesznek a megállapodás ellenőrzésében - idézte az athéni ekathimerini.com az AP jelentését. Ez a forrás is úgy értesült, hogy a görög hatóságok egyelőre nem tudják végrehajtani a megállapodásba rájuk háruló kötelességeket. Megerősítették azt is, hogy a törökök sem tudták csökkenteni a tengeren érkezők számát.
A görög hatóságok elkezdték hatezer ember áttelepítését a szigetekről először a szárazföldi kikötőkbe, majd ezekből tovább az ország belsejében lévő menekülttáborokba. Hivatalos adatok szerint összesen ötvenezren rekedtek görög földön, akik ötöde a macedón-görög határon zsúfolódott össze, miután a volt jugoszláv tagköztársaság lezárta az átkelés lehetőségét.
Verekedés
A tervek szerint, ha kiürülnek a migrációs központok, akkor a továbbiakban átalakul a funkciójuk: az illegális bevándorlók menekültkérelmeinek feldolgozását szolgáló intézmények kapnak bennük helyet. Ehhez - elvileg - át kell jutniuk a közös európai határvédelmi szervezet, a Frontex, illetve a NATO haditengerészeti erői és török parti őrség alkotta falanxon.
A megállapodás szerint minden érkezővel egyenként foglalkoznak, és aki nem felel meg a menekültekkel kapcsolatos kritériumoknak, azt két héten belül visszaküldik. A Görögországba érkező menekülteknél a korábbinál jóval erősebb rostát jelent, hogy Törökországot biztonságos harmadik országnak minősítették, így csak azokat nem fogják visszaküldeni, akiknek a biztonsága tényleg nem biztosítható Törökországban (pl. kurd menekült).
Kérdés, mi lesz addig, amíg ez a mechanizmus beindul. A görög táborokban fokozódik a feszültség, miután sokan hetek óta várnak arra, hogy történjen valami. Afgán és szíriai menekültek pénteken összeverekedtek Pireuszban, és nem ez volt az első ilyen eset.
Még nincs sok értelme még értékelni
A német kormány szóvivője hétfőn Berlinben az új rendszert érő kritikákkal kapcsolatban kijelentette: a megállapodás legfontosabb pontjának életbe lépése után \"36 órával nincs sok értelme mérleget vonni\". Steffen Seibert szerint a mechanizmus beindítása nagyszabású szervezési, logisztikai feladat, és a német kormány teljes erővel dolgozik annak megoldásán. Biztosan eltelik még néhány nap, mire az uniós tagországokból megérkeznek a görög szigetekre a helyi hatóságokat támogató menekültügyi szakemberek, tolmácsok, rendőrök és technikai eszközök, berendezések.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: helyes döntés volt a visszaküldésről rendelkező szabály vasárnapi bevezetése, az pedig mindig is világos volt, hogy a visszaküldéshez szükséges szakemberek nem az első naptól kezdve állnak rendelkezésre Görögországban. Ugyanakkor a megállapodás életbe lépése \"világos és fontos üzenet, azt jelenti, hogy új szakasz kezdődött a migrációban, egy olyan szakasz, amelyben nemcsak drága és életveszélyes megbízni az embercsempészekben, hanem értelmetlen is\", mert az illegális migráció az Égei-tengeren keresztül már nem járható út Európába - mondta Seibert, aki egyben reményét is kifejezte, hogy a megállapodás révén sikerülhet \"drasztikusan visszaszorítani, talán meg is szüntetni az illegális migrációt az Égei-tengeren, és véget vetni az embercsempészek embertelen üzletének\".
Az EU és Törökország pénteki megállapodása fontos döntés, nagy előrelépés, azt jelenti, hogy \"Európa végre közösen cselekszik és közösen vállal felelősséget\" - emelte ki.
A Törökországból befogadandó szíriai menekültek tagországok közötti szétosztásával kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Szlovákia és Magyarország ugyan \"más úton akar járni\", de a többi 26 tagország \"nagyon világosan kifejezésre juttatta szándékát\", hogy részt vesz a megállapodás végrehajtásában.
Johannes Dimroth, a belügyminisztérium szóvivője a Frankurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap értesülését megerősítve elmondta, hogy a kormány 100 menekültügyi szakembert és 200 rendőrt ajánlott fel az egyezmény végrehajtásának támogatására.
