Európa legnagyobb villamosenergia-piacán, Németországban tovább csökkenhetnek az energiaárak, miután a közüzemi szolgáltatók előszeretettel állnak át a széntüzelésű erőművekre. A zsinórmérceként tekintett éves villanyáram-szerződés 2014-es ára átlagosan hat százalékkal lehet kevesebb a tavalyinál a Bloomberg által megkérdezett kilenc elemző és energiakereskedő szerint. A kínálat 17 százalékkal haladhatja meg a csúcsfogyasztást.
2010 óta Németországban a nagykereskedői árak 32 százalékkal zuhantak, egyrészt a rekordmennyiségű alternatív energiaforrások, mint a szél- és napenergia terjedésének, másrészt a négy éve hanyatló kereslet következtében. 2009 óta most a legolcsóbb a szén, ami széntüzelésű erőművek üzemeltetésére ösztönzi az áramfejlesztőket. A legnagyobbak, mint az E.On és az RWE éppen ezért kisebb profitra számíthatnak idén − jósolják az elemzők, akik szerint az elkövetkező két évben nem vár jobb idő az energiacégekre.
Tavaly az elektromos áram ára 19 százalékkal volt kevesebb, 36,80 euróba került egy megawattóra, míg egy csütörtökön (január 2-án) megkötött éves szerződés 35,90 euró volt. Az átlagot elemzők amúgy 36,60-ra várják, szemben a tavalyi 39,06-tal, és még akár 34 eurón is köthetnek üzletet.
Szerző: Fóti Tamás
