Az EU-pénzügyminiszterek kedd éjjelbe nyúló brüsszeli tárgyalása után már látszik a kompromisszum a bankunióról. A legtöbb eddig vitatott kérdésben történt előrehaladás, ami még nyitott, arról pedig jövő szerdán − vagyis egy nappal a határidőnek tekintett uniós csúcs előtt − újra tárgyalnak. Így elérhető közelségbe jutott a bankunió, amelynek most a második pillére, a bankszanálás mechanizmusa volt terítéken. Megvan a jövő heti kompromisszumot megalapozó keret − nyilatkozta a találkozó után az EU soros litván elnöke, Rimantas Sadzius pénzügyminiszter. A jelek szerint német kollégájának, Wolfgang Schäublénak sikerült biztosítania, hogy a bajba került bankok mentésekor ne kelljen az adófizetőket, azaz a nemzeti költségvetéseket terhelni. Berlin azt is el akarta kerülni, hogy a felállítandó európai pénzalaphoz forduló "idegen" bankot Németországnak kelljen kisegítenie. A kompromisszum több lábon áll. Egyrészt megállapodnak egy tíz évre szóló átmeneti mechanizmusban, ez addig működik, amíg az európai bankok hozzájárulásából fokozatosan feltöltik az 55 milliárd eurós biztonsági alapot. Addig a bankunió tagállamainak saját, már meglévő szanálási alapjai hálózatszerűen állhatnak rendelkezésre, vagyis közös kölcsönt nyújthatnak a gyengélkedő pénzintézetnek. Fő szabály azonban, hogy az adott banknak előbb minden lehetőségét ki kell merítenie, azaz a részvényeseit, hitelezőit, sőt a 100 ezer eurót meghaladó betéteseit is a kasszához invitálják.
A bankunió a 2008-as pénzügyi válság tanulságaiból született. A pénzügyi stabilitást a bankok bedőlése kockázatának minimalizálásával, esetlegesen rendezett felszámolásával érik el, másrészt arra törekszenek, hogy bankcsőd esetén ne kelljen az államnak a zsebébe nyúlnia. A bankunió másik pillére, az egységes bankszanálási mechanizmus (SRM), amely az Európai Bizottság (EB) alá tartozik majd, az eredeti tervekhez képest egy évvel később indul, 2016-tól. Elvileg az EB határozhat majd egy adott bank szanálásáról, de Schäuble követelésére az anyaország vétót emelhet, ha a szanálás közpénzt is érint.
Szerző: Fóti Tamás
