Már hónapok óta minden cikk, ami a kínai gazdaságról a nemzetközi sajtóban megjelent, azzal az izgatottsággal teli várakozással zárult, hogy november elején a kommunista párt vezetői vajon milyen nagyratörő reformokat jelentenek majd be, vagy pedig arról spekuláltak, hogy a kínai gazdaság helyzete mekkora mozgásteret enged a reformoknak. Nos, bár a mozgástér nagy, mert a nyári pánik után stabilizálódni látszik Kína gazdasága, a Kínai Kommunista Párt tizennyolcadik központi bizottságának harmadik, négynapos plenáris ülése után mindössze egy ködösen megfogalmazott, az értelmezésnek nagy teret adó, de semmi konkrét intézkedést nem tartalmazó kommüniké született, amelyben nem sokkal szerepel több annál, mint hogy a jövőben a piac "döntő szerepet kap majd a javak elosztásában" (Napi Gazdaság, 2013. november 12.). Bár a részletekre éhes média csalódott volt, ez nem jelenti azt, hogy ne olyan dolgok történtek volna a hétvégén, amelyek meghatározhatják a következő évtized gazdasági és politikai eseményeit Kínában és a világban.
A központi bizottságok harmadik plenárisának mindig komoly hatása van a kínai gazdaság alakulására és az aktuális államelnök hatalmának konszolidálásában. Még 1978-ban ez a gyűlés döntött Teng Hsziao-ping reformjairól, amelyek a világ egyik leggyorsabban növekvő országává tették az addig zárkózott Kínát, 1993-ban Csiang Cö-min pedig ezen a fórumon jelentette be a lépéseket, amelyek elindították a folyamatot, amely végül az ország 2001-es WTO-tagságához vezettek. A történeti összefüggésekre érzékeny megfigyelők már csak ezért is várták, mire lesz képes a posztját alig egy éve elfoglaló Hszi Csin-ping elnök és Li Ko-csiang miniszterelnök.
Az állam és a piac együttélése
Sokan, akiket nem hatnak meg a történeti párhuzamok, azért figyeltek a hétvégi eseményekre, mert − hogy azt a harmadik negyedéves profitjelentésében több, globálisan működő nyugati cég is érzékelte − ha baj van a kínai gazdasággal, azt egész Ázsia és a világ gazdasága is megérzi. A kínai gazdaság és társadalom pedig ahhoz, hogy továbbra is stabil és növekvő legyen, komoly változásokra szorul. Három évtized észvesztő növekedése után Kína ipari túlkapacitással, egy egyre inkább fújódó ingatlanbuborékkal, csökkenő versenyképességgel, elöregedő, egyenlőtlen és egyre elégedetlenebb társadalommal küzd. A vezetés fő célja olyan irányba reformálni a gazdasági rendszert és a társadalmat, hogy azt egyre inkább belső kereslet, és ne a hitelezés vagy az exportra termelés tartsa el.
Az államtanács már október 27-én ismertette reformprogramját, amelyben célok és konkrét területek is szerepelnek. A programot a sajtó csak a 3-8-3 tervnek nevezi, abban ugyanis a reformok három alapvető célja van, amelyek eléréséhez nyolc területen kíván beavatkozni, hogy három fő áttörést érjen el. A változtatások célja egyrészt, hogy a termelési tényezők hatékonyabb elosztásában nagyobb szerepet kaphasson a piac, hogy az állam átláthatóbban, pénzügyileg fenntarthatóbban működjön és kevésbé szóljon bele gazdasági döntésekbe, valamint a magán- és állami vállalatok egyenlő esélyekkel induljanak a gazdaságban, versenyezzenek és fejlődjenek. Ezek eléréséhez nyolc területen kell a kormányzat szerint beavatkozni.
Először is szükség van a bürokratikus akadályok csökkentésére, az állami engedélyeztetés visszaszorítására. Nagyobb befektetésekhez mind állami hozzájárulás kell, amely nélkül nem lehet az állami bankok által nyújtott hitelekhez jutni. Andy Xie közgazdász szerint ez a folyamat erősen torzítja az erőforrás-elosztást, és egyes iparágak túlterjeszkedéséhez vezetett. Ahonnan pedig az állam visszavonul, ott a belépés megkönnyítésével a piaci versenyt akarja bátorítani a vezetés. A reformterv kiemeli a telekomszektort, ahol növelni kellene a versenyt, de említi az olaj- és a gázipart, mint egy monopóliumot, amelyet szintén meg kellene törni a jövőben.
Átalakítandóak az állami vállalatok is, amelyek a gazdaság nagy területét fedik le, vezetőik pedig nagy hatalmú politikai szereplők. E mamutcégek teljesítményét a kormányzat a magánbefektetők beengedésével javítaná, bevive a piaci szemléletet a cégek vezetésébe. Papíron jelenleg a kínai gazdaság mintegy 25 százalékát teszi ki az állami szektor, ám a magánvállalatok negyede valamelyik állami cég leányvállalata. A reformprogram egyik, nemzetközi szempontból is fontos része a pénzügyi rendszer átalakítása, a szabadabb tőkeáramlás engedélyezése és a jelenleg szigorú kontroll alatt tartott kamat- és árfolyamrendszer liberalizálása. A terv szerint a jüant tíz éven belül nemzetközi valutává tennék, a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben addig is kísérleteznek a konvertibilis jüannal és szabadon lebegő árfolyammal.
Felszabadítanák a fogyasztókat
A kormány nagyratörő terve, hogy 2050-re a lakosság több mint fele középosztálybeli szinten tudjon fogyasztani − ez ma 12 százalékra igaz. A keresletalapú gazdaság kialakításához a kínai állam segítené, hogy a vidéki földművelőkből és falvakból a városokba vándorló munkásokból valódi, fizetőképes fogyasztó váljék. Ehhez viszont változtatni kell az emberek földjükhöz és a lakóhelyükhöz való jogi-adminisztratív viszonyán. Ma sok kínai munkás, aki vidékről beköltözött a városokba, egyfajta csapdahelyzetben van, mert a jelenlegi szabályozás szerint nem telepedhet le véglegesen a városban, a háztartási regisztrációs rendszer a szülőfalujához köti, csak ott veheti igénybe a közszolgáltatásokat, az egészségügyet és az oktatást, valamint nyugdíját is oda kapja. Egy másik probléma, hogy a vidéki családok nem rendelkeznek a földjük tulajdonjogaival, ezért nem csak adminisztratív okok miatt nem tudnak elköltözni, de még a városi élethez szükséges kezdőtőkét sem teremthetik elő azzal, hogy eladják a földjüket.
A 3-8-3-as reformtervben szerepel e két rendszer reformja, a regisztráció lazítása és a földekkel való szabadabb rendelkezés jogának megadása. E lépéseket egészítené ki a jelenleg leginkább a közalkalmazottakat lefedő szociális háló kiterjesztése. Ehhez azonban elkerülhetetlen lesz a regionális és helyi önkormányzatoknak nagyobb pénzügyi mozgásteret adni a költségvetési és adórendszer megváltoztatásával, elkerülendő, hogy a kormányzat alsóbb szintjei a jövőben is folytassák a mostani hatalmas adósságaik felhalmozását. A tervek között szerepel az ingatlanok és a fogyasztás megadóztatása, amelynek bevételei a helyi kormányzatokhoz kerülnének, amelyek cserébe felelősek lennének az általános szociális háló fenntartásáért. Az életszínvonal emeléséhez tartozik még a környezetbarát fejlődés és innováció terjesztésének kérdése − Kínában ugyanis a szénerőművek és szennyező gyárak átlagosan öt évvel rövidítik meg az emberek életét.
Nem lesz könnyű a megvalósítás
A reform gondolata tehát megszületett és el is nyerte a külföldi megfigyelők tetszését. A Financial Times például a legambiciózusabb felülről vezérelt reformkezdeményezésnek nevezte a 3-8-3- tervet a Kínai Népköztársaság történetében. Jöhet a megvalósítás.
A plenáris ülés kommünikéjében a piac szerepének retorikai felminősítésén kívül a földreformmal kapcsolatos említés szerepel még, és az, hogy a reformok hatása 2020-ra érezhető lesz. Az igazság azonban az, hogy bármennyire is a konkrét lépésekkel kapcsolatos információra éhezett a nemzetközi sajtó, a 205 kommunista vezető találkozójának igazi tétje nem az volt, hogy milyen reformok születnek, hanem hogyan lesznek azok politikailag megvalósíthatók.
Bár a párt vezető testületében nincs vita a reformok szükségességéről, a regionális politikai vezetés és az állami vállalatok menedzsmentje ellenérdekelt lehet a monopóliumok megtörésében és a vállalatok "kinyitásában", az állami bürokrácia pedig lassú és konszenzusorientált szervezet, amelyen nehéz gyors és radikális változásokat átvinni. A hétvégi gyűlés talán legfontosabb hozadéka, hogy létrejött egy, közvetlenül a párt legfelső vezetésének jelentő munkacsoport a reformok pontos kidolgozására, koordinálására és ellenőrzésére, így kikerülve az államigazgatást és kijátszva a helyi lobbit.
Ezenkívül biztosítja Hszi Csing-pin és Li Ko-csiang közvetlen irányítását a reformfolyamatban és konszolidálja az államelnök hatalmát. Ez bevett gyakorlat, Teng Hsziao-ping reformjait is egy hasonló külön munkacsoport dolgozta ki, hasonló elgondolásból. Létrejött még ezenkívül egy Nemzeti Biztonsági Tanács is, amely a rend fenntartásában vesz át fontos funkciókat a központi bizottságtól, szintén közvetlenül az elnök alá rendelve. Az új szervezet kialakítását a vezetés a külső és belső biztonsági kockázatok növekedésével indokolja, fő funkciója azonban valószínűleg a belső rend fenntartása lesz, biztosítva, hogy a piaci reformok ellenére az állampárt ellenőrzése a társadalom felett zavartalan és megkérdőjelezhetetlen legyen.
Szerző: Csurgó Dénes
