Az inflációs és kamatpálya alakulása szempontjából Csehország inkább fejlett piaci országnak számít, mint feltörekvőnek, hiszen az utóbbi térségben a reálgazdasági konvergencia hatására természetes módon magasabb ütemű a tényezőárak emelkedése, mint a fejlett országokban.
Csehországban az inflációs pálya a fejlett európai államok színvonala alatt ragadt szinte végig a rendszerváltás után, gyakorlatilag az elmúlt másfél évben alig haladta meg a 2 százalékos átlagot az árindexváltozás.
Mindezek hatására a cseh alapkamat is legrosszabb esetben egy szinten mozgott az irányadó eurókamatlábbal, de sokkal gyakoribb volt, hogy az alacsony inflációs környezetnek köszönhetően a nominális kamatláb alulmúlta az indikatív európai kamatokat.
Mindennek pedig számottevő hatása van a cseh hitelpiacra, hiszen tankönyvi értelemben a cseh tőkeköltségek az európai átlagot alulmúlják, kvázi egy tőkebőséggel rendelkező fejlett gazdaságra emlékeztető környezetet alakítva ki. Ennek nem elhanyagolható mellékhatása, hogy az alacsony koronakamatoknak köszönhetően a lengyeleknél és a magyaroknál felbukkanó devizahitelezés jelensége gyakorlatilag ismeretlen maradt Csehországban. Sőt, olyan extrém esetek is előfordultak, hogy a határ menti térségekben, osztrák és bajor területeken vettek fel koronaalapú kölcsönt, hiszen annak kamatköltségei és a korona válság idején tanúsított gyengülése okán az árfolyamköltségei is olcsóbbá tették az euróhitelnél.
A devizakövetelések hiányával szemben a külkereskedelemben keletkezett masszív többlet viszont rekordmértékű devizatartalék formájában csapódik le, jelenleg mintegy 40 milliárd dollár a jegybanki devizaállomány, ami nagyon erős pénzügyi tartalékot jelent a cseh külső finanszírozás számára. Emiatt a cseh gazdaságpolitika kevésbé tűzte ki célul az euróövezeti csatlakozást, mint például a lengyel vagy a balti országokbeli. Mind a jegybanki, mind a kormányzati kommunikáció arra irányul, hogy semmiképp nem szabad elkapkodni az átállást.
