Az egyik legnagyobb veszély, ami az orosz információtechnológiai cégeket fenyegeti, a külföldi felvásárlás − fejtette ki 2014−2020-as stratégiai fejlesztési tervében a kommunikációs és médiaminisztérium. Ezért a tárca azt javasolja, hogy a legfontosabb it-vállalatokat vegyék fel a stratégiainak minősített cégek jegyzékébe. Ezekre súlyos megszorítások érvényesek, elsősorban az, hogy a felettük való ellenőrzést külföldi csak a külföldi befektetésekkel foglalkozó kormánybizottság engedélyével szerezheti meg, amelynek elnöke a miniszterelnök − írta a Vedomosztyi.
Márpedig az orosz it-cégek szeretik a külföldi befektetőket. Ennek legutóbb jó példáját adta a Luxoft szoftverfejlesztő, amely júliusban a New York-I tőzsdén értékesítette részvényei 12,5 százalékát 69,6 millió dollárért, és a Maykor it-outsourcer, amelynek augusztusban sikerült 100 millió dolláros befektetéshez jutnia egy csoporttól, amelynek tagja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a finn Capman.
A minisztérium ötlete egyébként nem új, Dmitrij Medvegyev kormányfő még 2009-ben államfőként felvetette, hogy az államnak kellene megszereznie az ellenőrzést az ágazat fölött. Nyilván ennek jegyében került sor arra, hogy még abban az évben a legnagyobb orosz keresőszolgáltató, a Yandex eladott egy aranyrészvényt az állami tulajdonban levő Szberbanknak. A javaslat tavaly ismét felbukkant, amikor több parlamenti képviselő kezdeményezte a nagyobb internetszolgáltatók felvételét a stratégiai listára, amelyen szerepelnek a televíziós csatornák és az 1 milliónál nagyobb példányszámban megjelenő újságok is. Maguk a cégek egyáltalán nem lelkesednek az ötletért, amely jelentősen szűkítené mozgásterüket, szerintük az ország érdekében éppen ellenkezőleg ösztönözni kellene a külföldieket, hogy minél többet fektessenek be az orosz it-vállalatokba.
Az IBS-csoport alapítója és elnöke, Anatolij Karacsinszkij szerint ha Oroszország digitális függetlenségre törekszik, akkor az államnak támogatnia kellene a helyi cégek erőfeszítéseit, például jelentős állami megbízásokkal. Szerinte az országnak egyáltalán nincs ésszerű it-politikája. Jó példa erre, hogy a Luxoftnak, amely a világ vezető kutatóintézeteinek szállít szoftvereket, és komoly tapasztalatai vannak a telekom és az aeronautika területén, egyáltalán nincsenek orosz megrendelői.
