BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A vártnál kisebb a görög visszaesés

Lassult a gazdasági visszaesés Görögországban tavaly az utolsó hónapokban, és a csökkenés is kisebb mértékű volt a vártnál.

2013. március 11. hétfő, 16:04

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a visszaesés 5,7 százalékot tett ki október-december között az egy évvel korábbihoz képest, míg a harmadik negyedévben 6,7 százalék volt a tizenkét havi visszaesés. A múlt hónapban az Elstat 6 százalékos csökkenést vetített előre az év utolsó három hónapjában.

A nemzeti bank várakozásai szerint az idén 4,5 százalékkal csökken Görögország hazai összterméke, 2014-ben viszont már lassú növekedésnek indul. A görög GDP öt éve folyamatosan zsugorodik, a nemzetközi hitelezők által megkövetelt szükségintézkedések elmélyítették a recessziót. Az előrejelzések szerint az idén 25 százalékkal marad el a GDP a 2008-astól.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet