Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Évtizedek után visszatért az amerikai közbeszédbe az aranystandard, a republikánus párt ugyanis kongresszusának hivatalos zárónyilatkozatában követeli, hogy hozzanak létre egy olyan bizottságot, amely megvizsgálná a száz évvel ezelőtti monetáris rendszerre való visszaállás lehetőségeit. Az utóbbi harminc évben, Reagan elnök 1981-es kezdeményezése, az \"aranybizottság\" óta nem volt példa erre, akkor azonban még közeli emlék volt a Bretton Woods-i rendszerben működő dollárstandardrendszer (ennek 1971-ben lett vége, amikor Nixon elnök rendelettel megszüntette a dollár aranyra válthatóságát). A republikánus pártban azonban Mitt Romney alelnökjelölti választottja, Paul Ryan lelkesen támogatná a visszatérést a dollár aranyra válthatóságáról szóló rendszerhez. Az utóbbi öt év laza monetáris politikáját végig ellenző, hosszú távon inflációs fenyegetéstől tartó libertárius republikánusok többször felvetették az ötletet − igaz, maga Mitt Romney már óvatosabban nyilatkozott a kérdésben a CNBC-nek.
A koncepció komoly gondokat vet fel. Az árstabilitásnak aligha tenne jót, ha az utóbbi években rendkívül volatilis nemesfém lenne az árak alapja. Ennél is nagyobb kockázatot jelentene azonban, hogy a monetáris politika játéktere szinte a nullára csökkenne: a pénztömeg bázisa csak az aranykitermeléssel párhuzamosan nőne, tehát nem feltétlenül tartana lépést a gazdasági kapacitások bővülésével − ezért akár súlyosan behatárolhatná a gazdasági növekedést (ezt nevezik egyes közgazdászok \"arany kényszerzubbonynak\"). A jegybankok nem tudnák érdemben mérsékelni a gazdasági ciklusok kilengéseit a kamatlábakkal és más eszközökkel. A pénzkínálat növelésére képtelen monetáris politika miatt felerősödne a deflációs nyomás, ami az adósokat fenntarthatatlan helyzetbe hozná.
