Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A francia, görög és általában az európai periféria lakossága belefáradt a kiigazításokba, ami jól látszik a hétvégi választási eredményeken, ám a közpolitikai irányváltáshoz kevés lesz az ő egyetértésük. Németország ugyanis megkerülhetetlen szereplője maradt bármilyen európai politikai rendezésnek, és az eddigi költségvetési megszorításokat támogató szigorú berlini álláspont megváltoztatását egyedül a német munkavállalók tudják kikényszeríteni. A kulcskérdés, hogy felismeri-e a német munkásosztály az érdekazonosságot a periféria munkavállalóival, és képes lesz-e megszervezni a saját politikai elitjével szembeni ellenállást. Németországban a munkaerő-piaci reformoknak köszönhetően ugyan történelmi mélységbe esett a munkanélküliség, és a vállalatok megőrizték versenyelőnyüket a termelékenység területén, a rugalmas bérszabályozás miatt továbbra is nyomottak a versenyszektor bérei. Emiatt több ágazatban kifejezetten munkaerőhiány keletkezett, ami lehetőséget teremt a munkavállalói bérköveteléseknek. A tartományi választások kampánytémái között ezért előkelő helyre került a német vállalatok bérpolitikája, ami csak elsőre tűnik belügynek: Európa legnagyobb gazdaságának fiskális konszolidációja minden tagállamot érintetté tesz.
Nem lehet olyan aszimmetrikus módon egyensúlyjavító intézkedéseket hozni az eurózónában, ahogy azt a németek teszik − fogalmazott Martin Wolf, a Financial Times gazdasági szakírója. Miközben ugyanis az európai periféria megszorít és deflációs politikák sorával kényszerít magára recessziót − idézi Wolf Paul de Grauwe-t, az LSE professzorát −, addig a centrumban ennek nincs meg a keresletet pótló inflációs politikai párja. Grauwe szerint ezért az eurózóna inkább úgy működik, mint egy birodalom, és ha nem lenne monetáris unió, hanem mondjuk a 70-es évekre jellemző valutakígyóba rendeződnének a tagállamok, már rég szétesett volna a rendszer.
Az IMF is arra figyelmezteti a német kormányt a héten közzétett országjelentésében, hogy az exportvezérelt és folyó fizetési többletet felhalmozó növekedési modellre a legnagyobb veszélyt a külső konjunkturális ciklusok, vagyis áttételesen az eurózóna egyensúlytalansága jelenti. A német munkaerőpiac ezért nagyobb számban fogadhatna külföldi munkavállalókat az európai foglalkoztatási egyensúlytalanság enyhítésére − ajánlja az IMF. Az egymástól távolodó európai folyó fizetési mérlegeket pedig egyensúlyba lehetne hozni, ha Németország támogatná a fogyasztást, és így nagyobb lenne a német importigény. Az IMF szerint tehát a perifériára leselkedő deflációs csapdát magasabb német inflációval, vagyis magasabb német bérszínvonallal − a belső kereslet beindításával − lehetne ellensúlyozni.
A nemzetközi szervezetek figyelmeztetését, úgy tűnik, Berlinben is meghallották − bár a német kormány legfontosabb szempontja az érdekképviseletekkel történő megegyezés, különben azok sztrájkot helyeztek kilátásba. A német mérnökök érdekképviselete például szeretne 6,5 százalékos általános béremelést elérni két év alatt, míg a munkáltatói oldal egyelőre legfeljebb 3 százalékot tud elképzelni, azt is 14 hónapos időtávra. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter meglepő módon a G20-ak találkozóját követően támogatásáról biztosította a munkavállalókat, és magasabb bérszínvonalat ígért, amíg az nem veszélyezteti a német versenyképességet. Szintén meglepetést okozott a Bundesbank elnöke, Jens Weidmann is a minap: elfogadhatónak tartaná, ha a német inflációs pálya az európai görbe fölé kerülne − jelenleg alatta van −, ha ez nem veszélyezteti az ország pénzügyi stabilitását.
