A tajvani székhelyű Han Hai Precision Industry Corp. − amely a tőzsdén Foxconn néven szerepel és leginkább az Apple termékeinek bérgyártójaként ismert − összesen 133 milliárd jent (1,6 milliárd dollárt) fektet a korábban szebb napokat látott japán Sharp Corp.-ba, elsősorban a laposképernyő-gyártó részlegébe. A Sharp szempontjából létfontosságú lehet az együttműködés, a cég tavaly 290 milliárd jent vesztett és legtöbb piacáról rohamos sebességgel szorult ki, főként dél-koreai versenytársai, a Samsung és az LG miatt. A Foxconnál viszont elemzők szerint ezzel az Apple tervei elé akarnak menni: amennyiben az Apple végre bejelenti az Apple tv-t − ami a tech-szakértők várakozásai szerint nem csupán egy doboz, hanem egy teljes, képernyőt is magában foglaló termék lesz −, akkor a tajvani cég már jobb pozícióban lesz a gyártáskor, valamint a már létező iPad szempontjából is jobb helyzetben lesznek. A Foxconn lépése mindenesetre érdekes földrajzi elmozdulásra utal, hiszen a bérgyártó szinte kizárólag Kínában rendelkezik üzemekkel, a japán terjeszkedés újdonság. Szintén a Foxconnhoz és az Apple-höz kapcsolódó hír, hogy az M.I.C. Gadget szerint a tajvani bérgyártó kínai gyáraiban annyira felpörgették a felvételt, hogy abból már az ötödik iPhone nyári bemutatására lehet következtetni.
