Gigantikus, az összes eddig szóba került verziónál nagyobb védőfalra van szükség Európában, hogy a válság helyett végre a növekedésre koncentrálhassanak az európai gazdaságpolitikusok − mondta az OECD főtitkára, Angel Gurría a szervezet európai gazdaságról szóló tanulmányainak bemutatóján. A főtitkár szerint a már meglévő európai mentőalapok − az EFSF és az ESM − kombinációjából egy ezermilliárd eurót meghaladó tűzfalat kellene létrehozni, a jelenlegi méret ugyanis nem elég. A most rendelkezésre álló 940 milliárd euróból a görög, portugál és ír mentőcsomag már 200 milliárd eurót kivett, a maradék pedig nem elég a piacok megnyugtatására Spanyolország és Olaszország sorsa felől. Az OECD szerint az Európai Központi Bank is nyugodtan visszatérhet a másodpiaci kötvényvásárlásokhoz és további likviditásbővítéshez is folyamodhat.
Amíg az adósságválságot nem rendezik, addig az európai politikusok nem tudnak foglalkozni a valóban sürgős kérdésekkel, tehát a növekedés beindításával vagy a versenyképességet szolgáló strukturális reformokkal (idén mindössze 0,2 százalékos növekedésre számít a szervezet az eurózónában). Az OECD tanulmányának szerzői megjegyzik, valószínű, hogy a banki hitelállomány leépülése és a költségvetések megszorításokkal való konszolidációja először recessziós hatással jár.
