A Jabil Circuit Inc. 76 százalékkal növelte nettó profitját a február végén végződött negyedévben: a Magyarországon is jelen lévő amerikai elektronikai bérgyártó második pénzügyi negyedévében 97,7 millió dollárra − részvényenként 46 centre − növelte a nyereséget az egy évvel korábbi 55,4 millió dollár után. Az árbevétel 7,8 százalékkal, 4,24 milliárd dollára bővült a három hónapos időszakban, ami egy hajszálnyival felülmúlja a cég saját, 4-4,2 milliárd dolláros sávra vonatkozó várakozását. A bruttó profitráta viszont csak kismértékben javult, 7,5 százalékról 7,6 százalékra. A Jabil vezérigazgatója, Timothy Main szerint most kezd az eredményben is megmutatkozni, hogy a vállalat a diverzifikált feldolgozóipari szolgáltatásokra helyezte a hangsúlyt; a szóban forgó részleg árbevétele 33 százalékkal nőtt. A jelenlegi negyedévre az előzőnél is jobb eredményeket várnak a magyar mellett többek között vietnami, malajziai, kínai és mexikói üzemekkel rendelkező vállalatnál: 60-70 centes egy részvényre jutó nyereséget, amihez 4,2-4,4 milliárd dolláros árbevétel párosulna. Jó hír a cégnek az is, hogy a Moody\'s stabilról pozitívra módosította adósságainak kilátásait, mondván, folyamatosan javul a Jabil piaci részesedése, és a pénzügyi helyzete általánosságban is jobb eredményt mutat.
