Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A görög válság átmeneti rendeződésével és a kötvénypiaci szélcsend beköszöntével ugyan rövid távon levegőhöz jutott Spanyolország, ám az országot fenyegető kockázatok olyan nagyok, hogy sokak szerint az eladósodottabb Olaszországnál is nagyobb bajban van. Az ECB decemberi és februári ezermilliárd eurós likviditásbővítése jelentős részben a spanyol bankrendszerbe áramlott, és az ország bankjai − az ECB-elnök Mario Draghi által kijelölt céloknak megfelelően − szorgalmasan vásárolták belőle országuk kötvényeit. Miközben az ország az eurózóna GDP-jének 14 százalékát adja, addig − csupán az első, decemberi LTRO-tender alapján − ennek több mint duplája a spanyol pénzintézetek részesedése az európai bankrendszerbe juttatott többletlikviditásból. Ez elemzők szerint egyértelműen arra utal, hogy a tartósan öt százalék alá süllyedt tízéves spanyol hozamokat nem az ország potenciális növekedésével kapcsolatos befektetői bizalom, hanem az ECB lépése és a spanyol bankok carry trade-je okozta.
A spanyol gazdaság fő problémája a nagyra nőtt ingatlanbuborék kipukkadása. Az építőipar összeomlásával itt alakult ki a kontinens legmagasabb munkanélküliségi rátája, az eszközárbuborék leeresztésével pedig a legnagyobb magánszektorbeli adóssághegye. A negatív spirálnak még nincs vége: tavaly újabb 9 százalékot estek az ingatlanárak, amelyek a 2007-es csúcsukhoz képest még mindig csak 21 százalékkal maradnak el − írja a hétfői Financial Times-ban Wolfgang Münchau, aki szerint valószínű, hogy a kilencvenes évek közepi szintre esnek majd az ingatlanárak, ez további zuhanást jelentene. A magánszektor adósságállománya a GDP 227 százalékára rúg a hivatalos adatok alapján, és elemzők szerint csak nagyon lassan csökken, a bankok ugyanis óvatosan írják le rossz hiteleiket és értéküket vesztett eszközeiket.
A bankrendszer agóniája miatt nehezen jutnak hitelhez a spanyol vállalatok, így nem lesz könnyű mit kezdeni az immár 23 százalék feletti munkanélküliséggel sem. A mutató ráadásul tovább romlik: bár sokan emigráltak − leginkább a képzettebb fiatalok −, a magánszektorban és az államapparátusban is folyamatos a leépítés. A munkanélküli-segélyek egyre nagyobb terhet jelentenek a szövetségi és a regionális kormányoknak, miközben nem látszik, mi tudná felszívni a fölös munkaerőt.
Az elemzők egy része csodát várt az új, konzervatív spanyol kormánytól, de az egyelőre elmaradt. Mariano Rajoy kabinetje leginkább a munkaerő-piaci szabályozás lazításától várja a növekedés beindulását, pedig rövid távon csak lendületet kaphatnak az elbocsátások. Az ECB likviditásbővítésével ugyan időhöz jutott a spanyol kormány, az Európai Bizottság viszont nem ilyen nagylelkű, és − a tavaly elfogadott költségvetési alapszabálynak megfelelően − komoly megszorítást kényszerít a már így is recesszió elé néző országra. Az idei deficitcélt ugyan nagy vitákat követően kissé puhították − 4,4 százalék helyett 5,3 százalékra, a tavalyi 8,5 százalék után −, de jövőre marad a 3 százalékos cél.
