BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Több év után előzhet a Boeing

2012. március 12. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öt év után először fordult elő, hogy a Boeing több megrendelést kapott, mint az Airbus. Az év első két hónapjában a Boeing toronymagasan vezet, ugyanis négyszer annyi megrendelést kapott, mint az Airbus. A Boeing nettó új megrendelései 385 darabot tettek ki, míg az Airbus mindössze 91-et tudhat a magáénak január−februárban. Amennyiben ez trend marad, öt év után visszaszerezheti a világ legnagyobb repülőgépgyártója címet a Boeing. Erre az utóbbi tíz évben mindössze egyszer volt példa: csak 2006-ban tudta megelőzni a rendelések tekintetében az amerikai cég európai szektortársát. Mindezt ráadásul úgy, hogy az Airbus tavaly 2007 óta a legjobb évét zárta a megrendeléseknél. 2011-ben az Airbus sikerét az A320-as új, üzemanyag-hatékonyabb, A320neo elnevezésű modelljének köszönhette, de a Boeing most visszavágott a 737 MAX repülőgépével. A szállításoknál viszont szoros a küzdelem, a két cég ugyanis egyaránt 84 gépet szállított a megrendelőknek.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet