Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Soha nem volt még ilyen magas a munkanélküliség az eurózónában annak 13 éves története alatt, mint most januárban, sőt a blokkot alkotó országok együttes munkanélküliségi rátája utoljára 1997 októberében volt ilyen magas. A januári adat 10,7 százalék volt − az előző hónaphoz képest 185 ezerrel többen, 16,93 millióan voltak állás nélkül −, miközben a decemberben még 10,4 százalékos arányt 10,6 százalékra módosította az Eurostat. Semmit sem enyhültek azok a hatalmas eltérések sem, amelyek az eurózóna országai között a válság kezdete óta kialakultak: miközben a versenyképesebb Ausztriában, Hollandiában és Németországban mindössze 4−6 százalék a munkanélküliség, addig Spanyolországban tovább romlott az építőipari buborék kidurranása óta tragikus mutató (januárban 23,3 százalékra ugrott), de kezdi beérni Görögország, és Olaszországban is csak a leépítések pörögtek fel. A 25 év alatti munkanélküliek aránya húsz százalék felett van az egész térségben, Spanyolországban 49,9 százalékra emelkedett, Németországban viszont 7,8 százalék.
A gazdaságban egyelőre nem mutatkozik semmilyen konjunktúrára utaló jel. A Markit tegnap nyilvánosságra hozott feldolgozóipari beszerzési menedzserindexei (pmi) szerint az eurózónában 48,8 pontról 49 pontra javult a konjunktúra, ám ez még mindig a szektor zsugorodását jelzi. Különösen rossz a részmutatókat tekintve, hogy a jövőbeli leépítéseket követő mutató 13 éves mélypontra zuhant. A jobb állapotban lévő német és francia feldolgozóipar is közelebb áll a stagnáláshoz, mint a növekedéshez (előbbi mutatója 50,2, utóbbié pedig kereken 50 ponton állt), és Olaszországban is csak a csökkenés mérséklődésének lehet örülni: a januári 46,8 pontról 47,8 pontra javult a pmi. A görög feldolgozóipar eddig sem volt túl acélos, ám a 37,7 pontos februári mutató jól jelzi az ország előtt álló problémahalmaz megoldhatatlanságát.
Az élénkítést szolgáló eszközökből pedig egyre kevesebb áll a kontinens gazdaságpolitikai vezetői kezében. Az Eurostat tegnap hozta nyilvánosságra a felülvizsgált februári eurózónás inflációs adatot, amely váratlanul 2,7 százalékra emelkedett a januári 2,6 százalékról. Az inflációs probléma rendkívül érzékeny kérdés a valutaövezet legerősebb gazdasága, Németország gazdaságpolitikai elitje szemében, ezért az ECB 2 százalékos céljától való további távolodás nagyon nehézzé teszi az európai jegybanknak, hogy jövő csütörtöki kamatdöntő ülésén további vágással próbálkozzon. Az ECB hosszú távú banki hitelprogramja, az LTRO legfeljebb a bankok mesterséges életben tartására (és újabb pénzpiaci buborékok fújására) alkalmas, a fiskális gazdaságélénkítésről pedig a deficitek miatt már lemondtak az európai vezetők, ezért nehéz elképzelni, mit tudnak tenni a recesszió elkerülése érdekében.
