Egymás után immár negyedszer és ezúttal váratlanul nagyot javult februárban a legnagyobb figyelemmel követett német üzleti hangulati felmérés mutatója. A müncheni Ifo intézet indexe a januári 108,3 pontról 109,6 pontra nőtt, ami jobb az elemzői konszenzus által valószínűsített 108,8 pontnál is. A német üzletemberek hangulata ráadásul kiegyensúlyozottan javul, ugyanis mindkét részindex emelkedett: a jelenlegi helyzet megítélése 116,3 pontról 117,5 pontra, a jövőbeli várakozások mutatója pedig 100,9 pontról 102,3 pontra ugrott. Elemzők szerint ez arra utalhat, hogy a német cégek − a szinte bizonyos európai recesszió ellenére − kezdenek megfeledkezni a korábbi borús forgatókönyvekről, és a külső piacokkal kapcsolatos, egyre erősebb optimizmus a mostanában megvalósítandó beruházásaikat is érinteni fogja. Az Ifo közgazdásza szerint elsősorban a belső kereslet stabilitásában bíznak a német a cégek, bár bérnövekedés híján aligha élénkülhet igazán komolyan a belső kereslet.
