Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nehézkesen halad az Európai Bizottság (EB) által javasolt Európa 2020 stratégia munkaügyi részének gyakorlatba ültetése: a 27 európai munkaügyi miniszter legutóbbi, múlt pénteki találkozóján ugyanis most sem sikerült semmilyen konkrét lépésben megegyezni a munkaügyi reformokról. Az elfogadott következtetések nem lépnek túl az általánosságokon. A miniszterek újra elismerték, hogy messze le vannak maradva a stratégia kitűzésekor meghatározott céloktól, és elfogadtak több, az európai munkaerő-piaci reformok összehangolatlanságát kritizáló jelentést is − ám az egységes európai politikától messze vannak az álláspontok. Számos közgazdász szerint az országonként különböző munkaerőpiacok szabályozása jelentős mértékben felelős az EU-n belüli makacs makrogazdasági egyensúlytalanságért.
Pedig az EB javaslataiból nincs hiány a fiatalkori munkanélküliség ügyében sem. Általánosságban négy területen lehetne javítani a munkaügyi helyzetet a közösségi politika szintjén. A legfontosabb ezek között az egységes munkaerőpiac működésének biztosítása, amivel az EB reményei szerint növelni lehetne a munkaerő határok közötti mozgását. A három másik terület a munkakörülmények szabályozásának összehangolása, az oktatás és képzés javítása, valamint a munkahelyteremtés elősegítése lenne. Ezt egészíti ki a Youth on the Move kezdeményezés, amely a fiatal európaiak országok közötti mozgását hivatott elősegíteni, többek közt az oktatás munkaerő-piaci igényekhez igazításával és az adminisztratív korlátok leépítésével. Az EB kísérletet tenne a skandináv országokban számos szakértő szerint bevált, a rugalmas munkaügyi szabályozást és a jóléti állam által biztosított szociális hálót egyesítő \"flexicurity\" megközelítés közösségi politikai szintre helyezésére is.
Az EB munkaügyi politikai háttéranyaga szerint 2008 óta a munkanélküliség növekedésének 30 százalékát a fiatalkori állástalanság emelkedése adja, és különösen aggasztó, hogy uniós szinten hatalmas mértékben, tíz százalék fölé ugrott azok aránya, akik sem a felsőoktatásban, sem a szakképzésben, sem állásban nincsenek. Általában azoknak is törékeny a helyzete, akik tudtak állást szerezni maguknak, mivel a legfiatalabb generáció esetében jóval nagyobb a részmunkaidőben és egyéb, rugalmasabb munkaszerződéssel dolgozók aránya. Ezt ugyanakkor kismértékben ellensúlyozza a rugalmas munkakörülmények előnye: nemcsak a munkában, hanem a munka nélkül eltöltött átlagos időtartam is rövidebb.
A hatalmas régiós különbségeket két fő tényező magyarázhatja. A déli országokban csak az utóbbi hónapokban indult be a munkaerő-piaci dereguláció, ami a versenyképesebb északi uniós tagoknál jóval korábban megtörtént. A dereguláció hatásával kapcsolatban azonban ellentmondásosak a várakozások, hiszen Németországban például javította a foglalkoztatottságot a válság után, hogy a vállalatok áttehették dolgozóikat részmunkaidőbe, viszont elképzelhető, hogy a déli országokban most egyszerűen csak megindul egy elbocsátási hullám, ami a keresletet és az országok költségvetési helyzetét rombolja tovább. Az intézményi különbségek mellett a gazdasági konjunktúránál általában is komoly regionális eltérések vannak, ami szintén jelentkezik a legérzékenyebben érintett fiatalkori munkanélküliségnél.
