Nagyok a növekedést fenyegető lefelé mutató kockázatok − állapította meg havi jelentésében az ECB. Az eurózóna jegybankja szokás szerint elvégezte a külső szakértők megkérdezésén alapuló felmérését (SPF) is az európai gazdaságra vonatkozó prognózisaik alapján, ami meglehetősen lehangoló lett. A korábbi SPF-felmérésben megkérdezettek 0,8 százalékos GDP-növekedést vártak idén az eurózónától − most viszont már 0,1 százalékos recessziót jeleznek, jövőre pedig 1,6 százalék helyett csupán 1,1 százalékos bővülést remélnek. Hiába a nagyszabású banki likviditásbővítési akciók − az LTRO következő körét február utolsó napján hirdetik ki −, az ECB továbbra sem tart a monetáris bázis vagy az infláció elszabadulásától. A fogyasztói árindex még néhány hónapig 2 százalék felett maradhat, ám ezt követően stabilan az európai jegybank célszáma alá kerül: az idei negyedik negyedévben 1,9 százalékra, 2013 utolsó három hónapjában pedig 1,7 százalékra (korábban mindkét időszakra 1,8 százalékot vártak a megkérdezett szakértők), ami végre kielégítené az ECB inflációs célkitűzését.
A gazdasági tevékenység alacsony szinten stabilizálódott az eurózónában a jelentés szerint, a kiegyensúlyozott inflációs várakozásokban szerepet játszik a banki hitelállomány leépülése, a magas munkanélküliség és a kapacitásfelesleg is. Ez lehetőséget ad a rendkívülinek és átmenetinek szánt intézkedések fenntartására, sőt akár az LTRO-tender fedezeti követelményeinek további lazítására is.
| (százalék) | |||
| Infláció | 2012 | 2013 | Hosszabb távon** |
| SPF, 2012. I. negyedév | 1.9 | 1.7 | 2,0 |
| SPF, 2011. IV. negyedév | 1,8 | 1,8 | 2,0 |
| GDP-változás | |||
| SPF, 2012. I. negyedév | −0,1 | 1,1 | 1,8 |
| SPF, 2011. IV. negyedév | 0,8 | 1,6 | 1,8 |
| Munkanélküliségi ráta | |||
| SPF, 2012. I. negyedév | 10,6 | 10,6 | 8,8 |
| SPF, 2011. IV. negyedév | 10,0 | 9,7 | 8,5 |
| *külső elemzők felmérése (SPF) szerint | |||
| **2016-ig | |||
| Forrás:ECB |
