Mindössze 13 millió eurós adózott eredményt ért el tavaly a belga KBC-csoport a 2010-es 1,86 milliárdhoz képest, mindezt úgy, hogy a negyedik negyedévben 437 millió eurós profitja volt a csoportnak. Az utolsó három hónap teljesítménye ugyan jóval alacsonyabb volt, mint az egy évvel korábbi 724 millió, ám ezzel fordult az éves eredmény pozitívba a harmadik negyedévi 1,6 milliárd eurós veszteség után. Az utolsó három hónap eredményét rengeteg egyszeri tétel is rontotta, ilyen volt a görög kötvényeken elszenvedett 85 millió eurós adózás előtti veszteség, de külön kiemelik Magyarországot is, ahol a végtörlesztés miatt kellett a harmadik negyedévben 92 millió, míg a negyedikben további 82 millió eurót leírnia a bankcsoportnak. A jelentés szerint a magyar leány K&H Banknál devizahitellel rendelkező ügyfelek 30 százaléka vett részt a végtörlesztésben. A KBC tulajdonában lévő portugál, ír, olasz, görög és spanyol államkötvény-állományt a félév végi 9,6 milliárd euróról december végéig 4,8 milliárdra csökkentették. A rendkívüli tételeket kiszűrve is csökkenést mutatott a tavalyi profit, amely éves összehasonlításban több mint harmadával, csaknem 1,1 milliárd euróra esett.
A nem fizető hitelek, főleg az ír és a magyar lakossági hitelportfólió, illetve a belga vállalati ügyfélkör problémái miatt 599 millió euró céltartalékot kellett képeznie a pénzintézetnek a negyedik negyedévben. Ezzel együtt a Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot és Bulgáriát felölelő kelet-közép-európai üzletág 98 millió euró profitot hozott a negyedik negyedévben, szemben a harmadik negyedéves 40 milliós veszteséggel. Az év egészét nézve a régióban 327 millió euróra csökkent a nyereség a 2010-es 570 millióról.
