BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az infláció dacára tartotta a kamatot a lengyel jegybank

2012. február 9. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lengyel központi bank 4,50 százalékon hagyta irányadó kamatlábát szerdai kamatdöntő ülésén. Az elemzők is erre a döntésre vártak, miután a jegybank tavaly négyszer emelt kamatot (legutóbb júniusban döntött 25 bázispontos növelésről). A lengyel statisztikai hivatal közlése szerint a lengyel infláció éves szinten 4,6 százalék volt decemberben, jóval meghaladva a jegybank 2,5 százalékos célját. Ugyan a jegybank vezetése − köztük Marek Belka elnökkel − az utóbbi időben azt hangoztatta, hogy a következő lépés inkább emelés lesz, mint vágás, a Reuters által megkérdezett elemzők az év végére inkább alacsonyabb irányadó rátát tartanak valószínűbbnek. A döntés látszólag mégis meglepte a piaci szereplőket, a zloty ugyanis − elszakadva a régiós devizáktól − gyengülni kezdett az euróval szemben a döntést követően. Ez délutánra azt jelentette, hogy 4,17 zlotyt kellett adni egy euróért, tehát 0,5 százalékkal gyengült a lengyel fizetőeszköz, amire tavaly szeptember óta nem volt példa.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet