Az amerikai Yum! Brands − amely számos világszerte ismert gyorsétteremmárkát birtokol, köztük a KFC-t, a Pizza Hutot vagy a Taco Bellt − sokat köszönhet annak a korábban kockázatosnak tartott döntésének, hogy minden erejével a kínai terjeszkedést segíti: a legnagyobb ázsiai ország piaca ugyanis hosszú évek óta több számjegyű növekedést biztosít a cégnek. A negyedik negyedévben ismét a várakozásokat felülmúló profitot ért el a Yum: a nettó nyereség 30 százalékkal, 356 millió dollárra emelkedett, pedig a hazai, amerikai piacon mindössze 1 százalékkal nőtt a forgalom. A kínai egységek forgalma viszont éves összevetésben 21 százalékkal nőtt, amihez nem kis részben járult hozzá a Kínában megnyitott 656 új gyorsétterem (ezek nagy része a KFC-franchise-hoz tartozik). A Kínára fokuszált növekedés azonban veszteségekkel is jár, a Pizza Hut hálózatától a hírek szerint meg akar szabadulni az amerikai gyorsétterem-konglomerátum. A brit részleget már árulják, és a vállalat sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy még idén eladnák a globális hálózatot.
